Újabb pofont adott a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata az Astrának: a giurgiuiak az elvesztett Román Kupa-elődöntő után a bajnokságban 3-3-as döntetlent játszottak az erdélyiekkel, így lépéshátrányba kerültek az európai szereplésért vívott harcban.
2013. május 27., 15:042013. május 27., 15:04
Pedig a címvédő, de a Liga 1-ben már csak „kötelező köröket\" futó CFR vasárnap este nem sok jelét adta annak Giurgiuban, hogy sok vizet fog zavarni az utolsó előtti fordulóban. A több alapjátékosát pihentető kolozsvári csapat – amely szombaton a Petrolullal játszik a Román Kupa fináléjában – 10 perc alatt kétgólos hátrányba került Fatai duplázása következtében.
Néhány perc múlva azonban Adrian Viorel Cojocaru játékvezető felborította a forgatókönyvet: jogtalanul tizenegyeshez juttatta a vendégeket, ráadásul Ben Youssefet ki is állította. A hazaiak hosszasan tiltakoztak a téves bírói ítélet miatt, de csak azt érték el, hogy Daniel Isăilă vezetőedzőt és Dinu Gheorghe klubelnököt a lelátóra száműzte a sípmester.
A büntetőt Mureşan értékesítette, majd a támadójátékra „kényszerített\" CFR bő fél óra elteltével Maah révén ki is egyenlített. Félidőben mégis az Astránál volt az előny – Szeto emberhátrányban is zavartalanul tört kapura a bal szélről –, a meccs hajrájában azonban a három kapufát is rúgó CFR Maah újabb találatával kiharcolta a döntetlent.
Így a CFR a múlt szerdai kupagyőzelem (2-0) után a Liga 1-ben is megkeserítette az Astra életét. A giurgiuiak 59 ponttal állnak, akárcsak a Pandurii, amely hétfő este Chiajnán játszik, az utolsó körben, szerdán pedig éppen az Astrát fogadja. Az ezüst- és a bronzéremért – az Európa Liga-indulásért – vívott harcban még a 61 pontos Petrolul érdekelt, amely vasárnap a Kolozsvári U otthonában aratott győzelemmel (4-2) került lépéselőnybe. Ugyanakkor a ploieşti-iek – akik a Liga 1 hétközi, záró fordulójában, szerdán a Gaz Metant látják vendégül – a Román Kupa szombati döntőjében is kiharcolhatják a nemzetközi szereplés jogát a trófea elhódításával – ez esetben az Astra és a Pandurii is biztosan rajthoz állhat az EL-selejtezőkben.
Liga 1, 33. forduló, vasárnapi eredmények: Kolozsvári U–Petrolul Ploieşti 2-4 (Buleică 80., Borza 89., ill. Grozav 6., Bokila 25., Sauvadet 73., Mojica 84.), CS Turnu Severin–Steaua 1-1 (M. Roman 28., ill. G. Iancu 90.), Astra Giurgiu–Kolozsvári CFR 3-3 (Fatai 8., 10., Szeto 39., ill. Mureşan 17. – 11-esből, Maah 33., 82.).
Korábban: Brassói FC–Besztercei Gloria 4-1, FC Vaslui–Galaci Oţelul 1-0, Dinamo–Konstancai Viitorul 2-3, Medgyesi Gaz Metan–Rapid 1-1. A hétfői műsor: Concordia Chiajna–Pandurii Târgu Jiu (Dolce Sport 1, 19.30), Ceahlăul Piatra Neamţ–CSMS Iaşi (Digi Sport 1, 20.30).
A 34., utolsó forduló műsora, kedd: Steaua–Brassó (Digi Sport, 18.00), Galac–Dinamo (Digi Sport, 22.00). Szerda: CFR–U (Digi Sport, 19.00), Petrolul–Gaz Metan (Digi Sport, 21.30), Pandurii–Astra (Digi Sport, 21.30). Csütörtök: Viitorul–Turnu Severin (Digi Sport, 20.30), Beszterce–Chiajna (Digi Sport, 20.30), Rapid–Ceahlăul (Dolce Sport, 20.30), Iaşi–Vaslui (Dolce Sport, 20.30).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!