
Fotó: Facebook/Manchester City
A Manchester City vezeti a Deloitte könyvvizsgáló cég által a leggazdagabb futballklubokról évente összeállított világranglistát.
2022. március 21., 16:042022. március 21., 16:04
A kimutatás szerint az angol bajnok 644,9 millió eurós bevételt könyvelhetett el a 2020-21-es szezonban, ezzel letaszította a képzeletbeli trónról a Barcelonát, amely 582,1 millióval ezúttal „csak” a negyedik. A katalán egyesület egy évvel korábban 715 millióval állt az élen.
A 2022-es összesítés alapján a pénzliga – ahogy a Deloitte nevezi – az egy évvel korábbi mezőnyhöz képest négy új tagot számlál, mind a négy klub az angol Premier League-ben szerepel. A Wolverhampton most először tagja az elitnek, míg az Aston Villa tíz év után tért vissza a top 20-ba. Rajtuk kívül a 15. Leicester és a 16. West Ham United újonc.
A könyvvizsgáló cég 25 éve készíti el világranglistáját, ezen időszak alatt – a koronavírus-járvány következtében korlátozott nézőszámok miatt – most volt a legalacsonyabb a klubok jegyeladásból származó bevétele.
A bevételi ranglista élcsoportja (a Deloitte honlapja alapján):

Az Európai Labdarúgó Szövetség pénteken hivatalosan is megerősítette, amit a nemzetközi sportsajtó már pedzegetett: a szervezet úgy döntött, hogy elveszi Szentpétervártól a Bajnokok Ligája-döntő rendezésének jogát.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!