
Az MLSZ szóvivője szerint a magyar szervezőbizottság bizonyított az elmúlt években, ezért joggal lehet remélni, hogy a magyar szurkolók BL-döntőt láthatnak majd a Puskás Arénában
Fotó: Kocsis Károly
A november 15-i határidőre benyújtotta hivatalos pályázati anyagát a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az európai szövetséghez (UEFA) a 2026-os vagy a 2027-es Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére.
2023. november 21., 12:022023. november 21., 12:02
Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az M1 aktuális csatornának kedden kiemelte: a következő két megpályázható finálé a 2026-os és a 2027-es volt, ezek lebonyolítására Magyarországról, valamint Olaszországból érkezett szándéknyilatkozat korábban az UEFA-hoz. A november 15-i határidőig mindkét jelentkező ország beadta a hivatalos pályázati anyagot, melyeket februárra értékel ki az európai szövetség, egyúttal észrevételeket, javaslatokat is megfogalmaz addigra.
„Ahogyan azt már Csányi Sándor korábban kijelentette, az MLSZ-nek az egyik lefontosabb célkitűzése volt, hogy rangos nemzetközi futballmérkőzéseket hozzunk Magyarországra és a magyar szurkolók testközelből láthassanak sztárjátékosokat, rangos összecsapásokat.
– fejtette ki Sipos Jenő, aki kiemelte, a Puskás Aréna abból a szempontból is remek létesítmény, hogy a város közepén található, így könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel is.
„Ezért gondolta úgy az MLSZ, hogy a korábbi nagy rendezvények mellett itt az ideje, hogy egy BL-döntőt is szervezzünk, erre a két lehető legkorábbi időpont a 2026-os és a 2027-es idény volt” – fogalmazott a szóvivő, aki azt is elárulta, hogy a részletes pályázati anyagban többek között ki kellett térni a közlekedésre, a biztonságra, a csapatok és a szurkoló elszállásolására, a szurkolói zónák kialakítására is.
– tette hozzá Sipos Jenő, és hangsúlyozta, a BL-finálé "sokkal nagyobb volumenű dolog", mint például az El-döntő.
„Közmegelégedésre rendeztük meg az Európa-liga fináléját idén, de a Bajnokok Ligája esetében mindenből több kell. Úgy gondolom, hogy a mi szervezőbizottságunk felkészülten állt a feladathoz, bizonyított az elmúlt években, ezért joggal reménykedünk abban, hogy a magyar szurkolók BL-döntőt láthatnak majd a Puskás Arénában” – mondta a szóvivő.
A 2024-es finálét a londoni Wembley Stadionban, a 2025-öst pedig a müncheni Allianz Arénában rendezik.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.
szóljon hozzá!