Hirdetés

Fontos pontokat vesztett a Kolozsvári CFR

Fontos két pontot vesztett tegnap a Kolozsvári CFR a Gyulafehérvári Unirea otthonában a Liga 1 12. fordulójában. A nem túl mozgalmas mérkőzésen a kolozsváriak az első félidőben több ígéretes helyzetet is kihagytak, de a második játékrészre már meglett a mezőfölényük eredménye: a hazai védelem sorozatos bakijai után az 56. percben Traore közelről besarkazta a labdát a kapuba.

Kiss Csaba

2009. november 02., 01:002009. november 02., 01:00

A CFR a továbbiakban is uralta a találkozót, több alkalommal növelhette volna előnyét. Ám ehelyett a hajrára feléledt a Gyulafehérvár, és nem sokkal a lefújás előtt Dâlbea egy felszabadítás után 30 méterről visszabombázta a labdát, Nuno Claro pedig nem tudott hárítani. \"Nehéz mérkőzésre számítottunk, de a hajrábeli figyelmetlenségre nincs magyarázat, elkerülhető góllal vesztettünk két pontot – mondta Alin Minteuan, a CFR másodedzője. – Igaz, a legnagyobb probléma, hogy nem használtuk ki a helyzeteinket. Még szoknunk kell, hogy háromnaponta mérkőzést játszunk, de a mostani kudarcot elfelejttethetjük csütörtökön az UEFA-kupában, ha legyőzzük a Sparta Prágát.\"

Pontlevonás és stadionbezárás

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hárompontos levonással és kétmeccses stadionbezárással sújtotta pénteken a Dinamo Zágrábot, amelynek szurkolói négy héttel ezelőtt zavargásokat robbantottak ki Temesváron. A horvát csapat ily módon csütörtökön az Ajax Amszterdamot, majd december 17-én az FC Temesvárt is zárt kapuk mögött fogadja, és csoportjában az utolsó helyre csúszott vissza. Az ítélet megfellebbezhető. Az október 1-jén rendezett Európa Liga-mérkőzést követően 117 horvát és 14 román szurkolót vettek őrizetbe, a botrányos események során tíz személy – köztük egy rendőr – sérült meg komolyabban. Az összetűzések már a meccs előtt elkezdődtek a belvárosban, a drukkerek palackokkal, valamint a kávézók teraszainak mozdítható tárgyaival dobálták egymást, nem kímélve a nők és a gyerekek testi épségét sem. A meccsen sem csitultak a kedélyek, a jelentős szerb kisebbséggel bíró Temesvár szimpatizánsai a \"Szerbia, Szerbia!\" rigmust kiáltozták, a felbőszült horvátok pedig a \"Le a szerbekkel!\" mondatot harsogták válaszul. A zágrábiak székeket és köveket dobáltak a pályára. Az A csoport módosított állása 3 forduló után: 1. Anderlecht 5 pont (3-1), 2. Ajax Amszterdam 5 (3-2), 3. FC Temesvár 2, 4. Dinamo 0.

Liga 1, a 12. forduló menetrendje, szombat: Ploieşti-i Astra–Piatra Neamţ-i Ceahlăul 1-1 (L. Ganea 78., ill. Sofroni 86.), Urziceni-i Unirea–Craiovai U 3-2 (S. Frunză 26., 59., Bilaşco 92., ill. M. Costea 54., Wobay 69.), Gyulafehérvári Unirea–Kolozsvári CFR 1-1 (Dîlbea 90., ill. Traore 57.), FC Vaslui–Curtea de Argeş-i Internaţional 1-0 (Akakpo 4.). A Rapid–Galaci Oţelul, a Iaşi-i Poli–Dinamo és az FC Temesvár–Steaua találkozók lapzárta után értek véget. Hétfő: Besztercei Gloria–Szászmedgyesi Gaz Metan (GSP Tv, 18.00), Brassói FC–Tîrgu Jiu-i Pandurii (Digi Sport, 20.00).


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés