
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
„A Dinamo nem fog félreállni a CFR elől, mert mit szólnának a románok?! Jó, a CFR nem egy magyar csapat, mert azok is románok, de az biztos, hogy inkább portugál, mint román – mondta a Steaua tulajdonosa. – Vannak pillanatok, amikor mi, románok összefogunk, meglátják, hogy most is így lesz. A CFR amúgy sem lenne képes bejutni a Bajnokok Ligája csoportkörébe, de ha ez egy csoda folytán megtörténne, nem Románia, hanem Magyarország és Portugália hírnevét öregbítené”.
George Becali arra reagálva nyilatkozott, hogy a fővárosi piros-fehérek klubvezetői a múlt hétvégi, Iaºi-i Poli ellen begyűjtött, bajnoki aranyat érő pont után bejelentették, a csapat akár el is kezdheti a vakációzást. A Dinamo szurkolói eközben arra kérték kedvenceiket, hagyják győzni a CFR-t a mai mérkőzésen, hogy a nagy rivális Steaua ne tudja megszerezni a BL selejtezőkörében való indulást érő második helyet. George Becalinak az is szemet szúrt, hogy Ionel Dãnciulescu és Claudiu Niculescu is sárga lapos figyelmeztetést kapott Iaºi-ban, így eltiltás vár rájuk, és nem játszhatnak a kolozsváriak ellen. Mircea Rednic, a Dinamo vezetőedzője cáfolta a feltételezéseket. „Profik vagyunk, nem űzhetünk gúnyt a szakmánkból. Az eltiltott játékosokon kívül mindenki edzőtáborba vonult, győzni szeretnénk a CFR ellen” – fogalmazott a szakember. A CFR amúgy az egyetlen csapat, amely legyőzte a bajnokot az idei szezonban. A tisztességes játék mellett állt ki Pászkány Árpád is. „Semmilyen sikerélményünk nem lenne, ha a Dinamo ifjúsági játékosait vernénk meg, mert nem tisztességes párharcban kerekednénk felül” – mondta a CFR főtámogatója. A két csapat eddig 21-szer találkozott egymással az élvonalban: 13 bukaresti győzelem és 3 döntetlen mellett 5 kolozsvári siker született, de a CFR még sohasem nyert a Dinamo otthonában.
P. A.
Idegenben nyert az UTA
Az Aradi UTA 2-1-re nyert az FC Naþional otthonában a Liga 1 30. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén, míg a Piatra Neamþ-i Ceahlãul 3-2-e múlta felül a vendég FC Vasluit. Az aradiak győzelmével biztossá vált, hogy a Naþional és a sereghajtó Petrozsényi Jiul is elbúcsúzik az élvonaltól.
Liga 1, 31. forduló, kedd: Craiovai U–Petrozsényi Jiul (Naþional TV, 18.00), Dinamo–Kolozsvári CFR (Kanal D, 20.00). Szerda: Konstancai Farul–Temesvári Poli (Kanal D, 16.00), Aradi UTA–Tg. Jiu-i Pandurii (Telesport, 16.30), Rapid–Galaci Oþelul (Naþional Tv, 18.00), Steaua–Piatra Neamþ-i Ceahlãul (Antena 1, 20.45), Piteºti-i FC Argeº– Urziceni-i Unirea, FC Vaslui–FC Naþional. Csütörtök: Besztercei Gloria–Iaºi-i Poli (Telesport, 17.45).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.