
Fotó: Krónika
2007. február 22., 00:002007. február 22., 00:00
Schulek Csaba, aki egyébkéntvitorlázó magyar bajnok, és a budapesti elsőosztályban ma is aktívan kosárlabdázik,2004 novembere óta dolgozik ebben a beosztásban aMagyar Televízióban. „Az elismerések aTeleSport egész csapatának szólnak. Máraszakmailag és emberileg is egységes a gárda.Büszke vagyok rá, hogy csapatkapitány lehetekköztük” – nyilatkozta Schulek Csaba a díjátadóután.
Az élsport mellett atömegsportra is figyelmet fordító, 35 évesfőszerkesztőt tavaly a Magyar Olimpiai Bizottság Nívódíjjaltüntette ki, továbbá a Magyar SportújságírókSzövetsége is elismerésben részesítette.A tavalyi budapesti úszó-Európa-bajnokságotaz úszó-Eb-k történetének legjobbközvetítéseként jellemezte a nemzetköziszövetség. Ugyancsak kiemelkedő képi világotteremtett az MTV a kajak-kenu világbajnokságközvetítése során alkalmazott technikával.A TeleSport tavaly tudósított a műkorcsolya- ésjégtánc-Európa-, illetve -világbajnokságról,a torinói téli olimpiáról, az úszó-,az öttusa-, az atlétika-, a kézilabda- és avízilabda-Európa-bajnokságról is. Alabdarúgó-Bajnokok Ligájának csemegéit,a Moto GP összes futamát, a férfi és nőikézilabda-BL-t, valamint a hazai kézilabda-, vízilabda,kosárlabda-bajnokságok legjobb mérkőzéseitszintén közvetítette az MTV. Új műsorkénttavaly indult az olimpiai híreket feldolgozó ÚtPekingbe című magazin, és az utcai futóversenyeketközvetítő TeleSport névadója lett aFittarénának is.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.