HIRDETÉS

Szempont – Ne üljünk fel a provokátoroknak!

-- Külsős szerző -- , Krónika 2017. július 28., 18:17 utolsó módosítás: 2017. július 29., 00:05

Az Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédét tarkító incidens egyik „főszereplőjeként” szeretném kifejteni a véleményemet. Én vagyok ugyanis a videó-felvételeken látható fehér pólós férfi, aki első próbálkozásánál megakadályozta a kormányfőt kifütyülő lányt abban, hogy tovább sípoljon.

Fotó: Hvg.hu

Először is határozottan elhatárolódom az agresszió bármilyen formájától, legyen szó verbális vagy fizikai agresszióról. Mélységesen elítélem azt a férfit, aki a lány haját rángatta, egy igazi férfi ura önmagának, indulatainak, és kinőtte az óvodás szintű hajcibálás reflexeit. Ugyanakkor engedjék meg, hogy ugyancsak őt meg is védjem, miután nyilvánosan bocsánatot kért, megbánta tettét, úgy illik, hogy befejeződjön az ellene folytatott okaveszett kampány.

Ugyanakkor meg szeretném védeni ezt a közülünk való szegény lányt is, akit provokátornak állítanak be, ám ő igazából egy áldozat, öntudatlan eszköz az igazi provokátorok kezében. Nos kik is ezek tulajdonképpen? Meggyőződésem szerint mindazok – pártok képviselői, véleményformáló személyiségek, de a sajtó köreiből is sokan –, akik eme „szenzációs történet” által is felkínált lehetőséget ezúttal is kihagyva elmulasztották az elhatárolódást a provokációkísérlettől.

HIRDETÉS

Honnan lehet ennyire pontosan tudni, hogy ők azok? Hát éppen ebből a tényből! Azok az igazi provokátorok – pont azáltal váltak azzá –, akik elhallgatták és elhallgatják azt a tényt, hogy egy előadáson sípolni nem politikai bátorság, nem a szabad véleménynyilvánítás gyakorlata, hanem szánalmas neveletlenség és silány provokáció a hallgatósággal szemben!

Valakinek el kellene már mondani az ehhez hasonló alkalmakkor mindenekelőtt és elsősorban azt, hogy mi a különbség egy (teljesen mindegy, milyen témájú) előadás, egy futballmeccs, a nemzeti ünnep, egy vallásos áhítat, esetleg egy hangverseny között, mikor illik tapsolni, hurrogni, hangosan drukkolni, sípolni, netán figyelni és hallgatni, illetve mikor nem.

Azok, akik ezt nem tették, beleértve a pártokat is hivatalos állásfoglalásaikkal, hanem inkább azt gondolták, hogy kapóra jön egy ilyen műbotrány a politikai csatározásaikhoz, hát rosszul gondolták, mert nem nyertek vele. S ha valakit nem érdekel az előadás mondandója, viszont számára az előadó személye nem szimpatikus – legyen az az aktuális miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc, a büszkeségre (angolul pride) különböző módon buzdító politikusok akármelyike, Németh Sándor, Mága Zoltán, vagy bárki más (a nevek tulajdonosaitól megértést kérek, hiszen önkényes példák csupán) –, akkor az szervezzen ellenrendezvényt, mondja el a véleményét a Facebookon, legyen igazi bátorsága kiállni és tiltakozni, tegyen meg bármit, de tartsa tiszteletben mások jogait, az enyémet is, és ne menjen el arra a rendezvényre, ne zavarja az ottani résztvevőket. Az ilyen agresszió ugyanis legkevésbé az előadó, hanem sokkal inkább és ténylegesen a hallgatóság ellen történik, annak pedig miért is kellene ezt eltűrnie? Hát nem kell! Ezért próbáltam ezt megakadályozni.

El kell mondanom, hogy miután többször visszanéztem a videókat, elolvastam rengeteg sajtótudósítást az eseményről, nem fedeztem fel a személyemre vonatkozóan durvasággal kapcsolatos egyetlen megjegyzést sem. Ami nem csoda, hiszen ténylegesen nem is voltam durva a lánnyal, csak annyit akartam elérni, hogy civilizált módon megakadályozzam a balga provokációt, a sípolást (a félreértések elkerülése végett: a telefon a kezemben a sajátom, nem az övé).

Azt gondolom azonban, hogy ez a tájékoztatás objektivitásának csak egy része. El kell ítélnem ugyanis a nyilvánvalóan nem spontán, hanem előre megtervezettnek értékelhető akció ama filmeseit is, akik ahelyett, hogy például abban segítettek volna nekem, hogy a helyzet normalizálódjon, inkább arra koncentráltak, hogy minél jobb szögből sikerüljön az „eseményt” megörökíteni. Véleményem szerint ingyencirkusz-leső magatartásuk tulajdonképpen szégyenletes, hiszen a saját hozzáállásuk is tökéletesen átjön a filmfelvételeikből szándékuk ellenére is.

Ezt a hozzáállást méltatlannak gondolom a rendezvénnyel, annak pillanatnyi szónokával, a fegyelmezett és érdeklődő hallgatósággal, de a szerencsétlen provokációkísérlet áldozatával – a sípolni próbáló lánnyal – szemben is, akinek cseppet sem dicső, inkább szánalmas szerepet juttattak. Általában is elítélem azt a túlságosan gyakori tendenciózus beszámolási stílust, amely kizárólag a negatív és hatásvadász mozzanatokra igyekszik összpontosítani és azokat túlhangsúlyozni, és éppen ezáltal távolodik el az objektivitástól és a hitelességtől.

Ezt egyre gyakrabban sikerül felismernem azáltal, hogy követem a politikai paletta teljes spektrumának a sajtómegnyilatkozásait, rendszeres olvasója vagyok ugyanis egy – felsorolni most túlságosan is hosszú –, különböző pártállású és egymással is csatározó sajtóorgánum-listának. A tusványosi sípolós provokációkísérlet sajtóvisszhangja is jó példa erre az izzadságszagú, nyomorodott beszámolási stílusra. Akinek nem inge, ne vegye magára.

Arra biztatnám ezért bármelyik rendezvény érdeklődő résztvevőit, hogy igenis igyekezzenek bátran – nálam ügyesebben, gyorsabban és szintén csak civilizált módszerekkel – megakadályozni bármely provokációkísérletet. A magam részéről ezután is meg fogom ezt tenni. Ne essünk át a ló túlsó oldalára, nem kell eljutni oda, hogy minden rendezvény résztvevője mellé csendőrt kelljen állítani. A provokátoroknak azt üzenem: tudom, hogy nem erre számítottak, egy szánalmas hajtépésnél sokkal brutálisabb reakciót vártak a közönség részéről, és a tudósítók egy része is minden bizonnyal kiütött fogak, eltört kéz, véres fej szintű jelenetekre „fente” a fényképezőgépét. Ebből szerencsére nem lett semmi, amit szerintem minden normális gondolkodású ember elégedetten nyugtáz, hiszen beéri az akciófilmek (mű)véres jeleneteivel, ha és amikor éppen ilyenszerű izgalmakra vágyik.

Végezetül minden magyar embert arra buzdítok, hogy ha van véleménye, akkor járjon el szavazni, ahogy magam is teszem minden lehetséges alkalommal. Egymás közötti csörtéinket mi, a választók a demokrácia tényleges kinyilvánításának helyszínén, a szavazóurnáknál vívjuk meg, legalábbis addig, amíg erre békés lehetőség nyílik.

A provokáció nem a bátorság, hanem a gyengeség és az aljasság ismérve, az azok gyengeségének és aljasságának is, akik hallgatásuk által cinkosul támogatják azt. És követeljük meg bátran minden fórumon és rendezvényen a magunknak kijáró tiszteletet, akárcsak a különböző véleményeink kifejezésének provokációmentes jogát. Ezzel a nyílt levéllel – magyar és román állam- és szavazópolgárként, az egyik párt szimpatizánsaként – én most éppen ezt teszem!

Szabó Attila
A szerző marosszentkirályi villamosmérnök

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS