
Fotó: A szerző felvétele
2011. november 11., 09:042011. november 11., 09:04
A nemzeti színház előcsarnokában, két szinten felállított, negyvenhat önálló és két társas stand bőséges és változatos kínálata kézzel fogható jele annak, hogy a kiadók és terjesztők nem adják fel a válsággal és az igénytelenséggel vívott harcot. Vasárnap délutánig az is kiderül, hogy minderre miként válaszolnak az egyre vékonyabb pénztárcájú olvasók.
„Már-már közhelyként kérdezzük, mi lesz a könyvvel? Eltűnik Gutenberg galaxisa? Nem tudhatjuk, de tény, hogy mindinkább behelyettesíti a számítógép. A könyv viszont mint eszme és gondolat nem tűnhet el” – hangoztatta az esemény megnyitóján Markó Béla, aki kettős minőségben – elsősorban költőként, másodsorban pedig helyettes kormányfőként – szólt a délelőtti órákban összegyűlt tömeghez. A költő-politikus arra intette a könyvbarátokat, hogy nem elég optimistának lenni, az olvasás éltetéséért tenni is kell valamit. Ez derült ki Babits Mihály – Győrffy András színművész tolmácsolta – verséből, a Ritmus a könyvhöz című alkotásból. „Oh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember: / mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – / így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember” – írta Babits valamikor 1929 tavaszán.
Nem sokkal a megnyitó után, a színház és a belváros különböző helyiségeiben elkezdődtek a bemutatók, dedikálások, beszélgetések. A szervezők a legkisebb könyvbarátokra is gondoltak, számukra játszósarkot alakítottak ki, ahol tartalmas foglalkozások várnak rájuk, amíg szüleik a könyvek között válogatnak. Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke pedig kiosztotta az idei Szép Könyv díjakat. A szépirodalom kategóriában a Koinónia Kiadó, Soren Aabye Kierkegaard Imák című kötete bizonyult a legszebbnek. A művészeti könyvek és albumok között az Erdélyi Múzeum-Egyesület Stílusok, művek, mesterek című könyve nyerte el a zsűri tetszését, míg a gyermekkönyvek között a Mentor Kiadó Bonifác, a húsvéti nyuszi című kiadványa aratta a legnagyobb sikert.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.