Hirdetés

Világpremier: sikert aratott Jankovics Marcell Az ember tragédiája című rajzfilmje

Sikert aratott Jankovics Marcell Az ember tragédiája című egész estés rajzfilmjének vasárnap esti világpremierje, amelyet a Bécsben és Budapesten párhuzamosan zajló Anilogue animációs filmfesztivál keretében tartottak a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.

MTI

2011. november 29., 09:112011. november 29., 09:11

A több mint húsz évig készült produkció rendezője elmondta: most már csak azt szeretné elérni, hogy ne csak számítógépen, hanem filmszalagon is elkészüljön a munka. Az ember tragédiája forgatókönyve 1983-ban született, de a 160 perces alkotáson Jankovics idén végezte el az utolsó simításokat. „Utoljára a londoni színnel készültem el, ez volt a legdrágább, 140 millió forintba került, ezért hagytam a végére.

Tudtam, hogy ez lesz a leghosszabb, és bíztam benne, ha már az összes többit meg tudtam csinálni, talán erre a 28 percre is akad pénz. A színben 1854-től, a londoni világkiállítástól a második világháború utáni korszakig jutunk, egy lázálomszerű jelenbe, amelyben már az én fiatalságom és jelenem is benne van bizonyos értelemben” – mesélte Jankovics Marcell. Utolsó határidőként 2014-et, a Madách-évfordulót tűzte ki maga elé, és mint hangsúlyozta, nagy öröm számára a mostani ősbemutató. „2011 is Madách-év: százötven éve tette le a darabot az asztalra az író. Ez a premier ugyanakkor Szőcs Gézának is köszönhető. Nem kértem, a kulturális államtitkár maga ajánlotta fel a segítséget a befejezéshez.

Ugyanis az európai uniós magyar elnökség végén a film egy angol feliratos DVD-jével akarta megajándékozni a záróünnepség meghívott külföldi vezetőit” – jegyezte meg a Kossuth-díjas rendező. Hozzátette: nagyon sajnálja, hogy a produkció csak számítógépen létezik, ugyanis a filmes változathoz jelenleg csak a régi, rossz minőségű hangfelvétel van meg. Az egész művet zeneileg Mozart Requiemje fogja össze, de mint a 70 éves filmes kifejtette, nem gondolja, hogy ez egyes színekben anakronizmusként hat. „A darab maga is egy álomutazás, és az álmokra jellemző, hogy anakronisztikusak.

Elég régóta foglalkozom álmokkal, könyvet is írok a mese, a film és az álom kapcsolatáról” – jelentette ki az alkotó. Jankovics Marcell elmondta, hogy a filmben Ádám és Lucifer dialógusát hangsúlyos belső monológként ábrázolta, ezért nem mozog a szereplők szája. „Lucifer valójában Ádám része, árnyéka, ez a paradicsomi színben és később a londoni részben is kiderül. Fontos, hogy a néző rájöjjön: Ádám egyben Lucifer is.”
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés