Hirdetés

Vásárhelyi vendégjátékok Szentgyörgyön a játék évében

Szerdától szombatig tart a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vendégjáték-sorozata a Tamási Áron Színházban.

Krónika

2014. május 13., 17:082014. május 13., 17:08

 

Szerdán 10 és 18 órától, illetve csütörtökön 12 és 19 órától Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség a nagyteremben, pénteken 19 órától és szombaton 17 és 20 órától pedig Székely Csaba Bányavakság című drámáját láthatják a érdeklődők az új stúdióban. Mindkét előadás rendezője sepsiszentgyörgyi származású: előbbit Keresztes Attila, utóbbit Sebestyén Aba állította színpadra.

A Túl a Maszat-hegyen című, 6–99 év közötti korosztálynak ajánlott zenés kalandjáték a kosz és tisztaság örök harcáról szól. A történet elején, egy álmatlan estén a szél különös levelet sodor Andris szobájába, amely izgalmas kalandra hívja a kisfiút. Maszat Janka, a távoli Maszat-hegyen élő kislány kéri a segítségét, ugyanis veszély fenyegeti a Maszat-hegyet. Egyik oldalán Paca cár vezényletével terjed, nyúlik és borít be mindent a ragadós kosz, a másik oldalon, Szeplőtelen Szilvia birodalmában viszont egy folt sem találtatik – sikálnak, súrolnak, fürdenek.

Ősi jóslat szerint a kosz és a tisztaság öröktől fogva tartó harcának csupán Maszat Janka tud véget vetni. A győzelem azé lesz, aki hamarabb kézre keríti és a maga oldalára állítja a királylányt. Janka erről mit sem tud, és csak reménykedhetünk abban, hogy a tisztességesen, maszatosan nevelt hétéves kislány a helyes döntést hozza meg. Ehhez azonban szüksége van Andris segítségére.

A Bányavakság című előadás, mely a Marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciója, többek között a korrupcióról és a nacionalizmusról szól, két olyan problémáról, ami a Székelyföldön markánsan komoly gond, de nem illik erről beszélni.

A hatalomért folyó küzdelemben sokan a tisztességtelen eszközök bevetésétől sem riadnak vissza, legyen bármily csekély is az a hatalom, és bármily komolyak a következmények. A polgármester-választás előtt álló hegyvidéki település első embere foggal-körömmel ragaszkodik féltve őrzött pozíciójához, és rendőrt hív a városból, hogy leleplezze vetélytársa törvénytelen ügyeit.

A helyszín Székely Csaba drámatrilógiájának első darabjából, a Bányavirágból ismert névtelen település, ahol a reménytelenség és magány fojtogatóbb, mint valaha, talán ezért tűnik egyetlen lehetséges megoldásnak a hatalom megszerzése

Az előadásokat a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat részeként mutatják be A játék éve keretében, a Tamási Áron Színház és Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala közös szervezésében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés