Válságévadot zártak Szentgyörgyön

– A most záruló évadot válságévadként hirdette meg a színház. Hogyan sikerült átvészelni ezt a nehéz időszakot?

– Válságban lenni mindenekelőtt a holnap bizonytalanságát jelenti. Az, hogy a most záruló évadot a válság évadaként kellett meghirdetnünk, számos olyan tényezőnek volt köszönhető, amelyek összefüggésében a társulat további munkája kérdésessé vált. Egy év távlatából visszatekintve az a helyzet, amiben tavaly ilyenkor voltunk, már-már hihetetlennek tűnik. Akkor viszont nem játszhattunk másképp, csak ahogy az intézményt sújtó gondok engedték. Ha azt mondom, tavaly ilyenkor két őszi bemutatót voltunk kénytelenek lemondani, s akár egy csőd szélén táncoló gyár, éppen kényszerszabadságra készültünk küldeni alkalmazottainkat, ma már kissé furcsán hangzik. Az, hogy produkciós keret nélkül kellett gyakorlatilag a semmiből előadást készítenünk, tavaly ősszel megdöbbentő volt. A velencei kalmár csakugyan igen nehéz anyagi körülmények között jött létre – az előadás azonban él, fesztiválokra hívják, Kisvárdán fődíjat kapott, s idehaza is több mint 25-ször tudtuk játszani. Most ez a fontos. Azt hiszem, az, hogy át tudtuk vészelni ezt a nehéz időszakot, csak megerősítette az intézményt; nagyon pozitív fejleménynek tartom, hogy a tavalyi év során adódott visszás helyzetek után a városvezetéssel sikerült újra konstruktív viszonyt kialakítani, közösen meghatározott célok mentén újrakezdeni a munkát. Ilyen közös terv a város, a megyei tanács és a színház közötti hármas partnerség keretében megszervezett Reflex Nemzetközi Színházi Biennále, melynek második kiadását jövő év tavaszára tervezzük, de ide tartoznak azok a beruházások, melyek idén váltak lehetségessé: bővítjük az intézmény járműparkját, színháztechnikai felszereléseit, sikerült megfelelő székeket beszerezni a stúdió-előadásokhoz. Minden jel arra utal, hogy a város művészeti intézményei számára megoldódik a különálló székhely kérdése is, és a tavalyi év nehézségei után lassan elérkezhet az intézményépítés időszaka.

– A válság miatt a stúdió-előadások évadaként hirdették meg ezt a színházi idényt. Miben látja ön egy kistermi produkció lényegét? Mitől más, mint egy nagytermi előadás?

– A 2010/2011-es évadban négy új bemutatót tartottunk. Ebből két előadás volt hagyományos értelemben vett nagyszínpadi előadás. A velencei kalmár, bár a nagyteremben játszottuk, s díszleteként is a nagyszínpad belsejét használtuk, kis nézőtere miatt mégis stúdió-előadásnak minősül. A probléma hátterét egy kicsit megvilágítva annyit azért fontosnak tartok megjegyezni, hogy kamara-előadást készíteni ma már nem azonos a színházi avantgárddal. Az, hogy egy előadás kisteremben készül, nem jelenti azt, hogy zárt, laboratóriumi munka végeredménye lenne, valamiféle, csakis lexikonnal értelmezhető kísérleti alkotás. Igenis születhet a színházi kifejezés határait feszegető előadás nagytermi körülmények között, és születhetnek „közönségbarát”, több nézői réteg számára is befogadható előadások stúdiótérben is. Ilyen előadás volt idén Az ezredik éjszaka című bemutatónk, de a magam részéről szintén közönségbarát produkciónak tartom a századik előadásán túllépő A csodát vagy Tadeusz Słobodzianek Ilja próféta című darabját is. A mi esetünkben kamaratermi és nagytermi előadásaink létrehozásában a legfontosabb szempont az, hogy a város számára gazdag, sok címből álló értékes színházi kínálatot tudjunk fenntartani – más szóval, hogy minél többet játszszunk. Egy nagytermi előadás, bár esténként több nézőt tud fogadni, az érdeklődést tekintve igen hamar ki is fárad. Kamaratermi előadásaink, azáltal, hogy többször tudjuk őket játszani, folyamatosan jelen vannak a város kulturális kínálatában, s így több nézőhöz is tudnak eljutni. A mai társadalmi viszonyok között népszerű színházat csinálni – vagyis teljes kapacitással üzemeltetni a színház nagytermét – csak olyan kompromisszumok árán lehetséges, amit egy magára valamit is adó intézmény nem vállalhat fel. Az az időtöltés, amit mi kínálunk, megannyi más, házon kívüli elfoglaltsághoz hasonlóan, csak adott rétegek érdeklődési körébe tartozik. A színház iránt – akárcsak a szimfonikus zene, a festészet, az olvasás vagy akár a hétvégi kirándulások iránt – ma már jóval kevesebb ember érdeklődik. Azt hiszem, nekünk ezt a húsz év előttihez képest szűkebb, de állandó közönségréteget kell minél igényesebb előadásokkal kiszolgálnunk.

– Hogyan alakul a nézőszám a korábbi évadokhoz viszonyítva?

– Bár fennállt a veszély, hogy szűkülő lehetőségeink, kevesebb új előadásunk miatt nézőket veszítünk, az elmúlt évad nem jelentett csökkenést a 2009/2010-eshez képest. Színházunk nézőszáma évek óta állandónak mondható, létezik a városban egy elég széles réteg, amelyik rendszeresen látogatja előadásainkat.

– A kistermi előadások mennyire befolyásolták az előadások látogatottságát, a bérletrendszert, a társulat tevékenységét?

– Az idei évadban a megszokotthoz képest több felújított előadás volt műsoron a Tamási Áron Színházban. Amiatt, hogy ősszel nem tervezhettünk az új évadra három bemutatónál többet, a megfelelő bérletes kínálatot viszont fent kellett tartanunk, úgy döntöttünk, kísérleti jelleggel bérletes nézőinknek negyedik bérletes előadásként egy régi előadás újbóli megtekintését kínáljuk. Hét előadásból álló kínálatból minden nézőnk maga választhatta ki bérlete negyedik előadását. Bár félő volt, hogy nézőink közt ellenérzést vált ki az, hogy már látott előadásokat kell újranézni az új évad bérleteivel, a reakció a vártnál pozitívabb volt: bérleteseink száma nem esett vissza. Nyereségnek érzem azt, hogy ilyen nehéz körülmények között is hét régi előadásunkat műsoron tudtuk tartani, tovább tudtuk éltetni azokat. A társulat számára új helyzetet jelentett ez az évadterv: több előadást kellett felújítanunk, ami több próbát jelentett, a bérletek kijátszása pedig a korábbinál sűrűbb havi műsort követelt meg – volt két-három igen megterhelő hónapunk, de hála istennek, túléltük.

– Hány új bemutatót tervez jövő évadra a színház? Kik és milyen előadásokat fognak rendezni?

– Az új évadban hét új előadás készül a színházban. Az évadot szeptember végén nyitjuk, október közepéig három új bemutatót tartunk. Ezek közül az első Katona József Bánk bánja lesz, az én rendezésemben. Ezt követi Zakariás Zalán rendezésében egy magyar nyelven eddig még nem játszott Mrozek-darab, a Szép nyári nap, majd Szophoklész Trakhiszi nők című tragédiája a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakos hallgatója, Balogh Attila rendezésében. Októberben Anca Bradu kezd dolgozni a társulattal Csehov Ivanov című darabján, ennek bemutatója 2012 januárjában lesz. 2011 szilveszterén László Miklós Illatszertár című darabját mutatjuk be Béres Attila rendezésében. Az évad utolsó bemutatója Andrzej Saramonowicz kortárs lengyel szerző Tesztoszteron című darabja lesz, ezt Zakariás Zalán rendezi.

– Gyarapodik a társulat új színészekkel?

– Igen. A Csíki Játékszíntől a Tamási Áron Színházhoz szerződik Benedek Ágnes. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tavalyi végzősei közül Derzsi Dezső, az idén végzettek közül pedig Kónya Ütő Bence lesz színházunk tagja.

– Változik-e valamiben a bérletrendszer?

– Az eddigi négy cím helyett az új évadban öt előadás szerepel majd bérleteinkben: három nagyszínpadi produkció mellett két szabadon választható kamaratermi előadás. Mindenekelőtt tehát a szabad választás lehetőségét visszük tovább az új évadra: felnőtt- és diákbérletes nézőink négy kamaratermi előadásunk közül kettőt választhatnak bérletükbe. Megmarad emellett az Ábel elnevezésű szabadbérletünk is, ami előzetes helyfoglalást követően, a bemutatót kivéve, bármelyik játéknapon érvényesíthető.