
A világcirkusz című tánckoncertet mutatják be a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének művészei január 10-én Szolnokon a Városi Sportcsarnokban.
2014. december 16., 19:222014. december 16., 19:22
A Szolnoki Szimfonikus Zenekar új esztendőt köszöntő összművészeti produkciója keretében a Nagyvárad Táncegyüttes művészei a Juronics Tamás által rendezett, A világcirkusz című produkciójukból mutatnak be néhány koreográfiát Mozart Requiem című zeneművére.
A különleges esten mintegy háromszáz zenész, énekes és táncos lép majd a közönség elé – közölte Patkós Imre, a szolnoki szimfonikusok ügyvezető igazgatója. A műsort a komolyzene kedvelői mellett azoknak is szánják, akik nem járnak rendszeresen hangversenyekre, és számukra olyan atmoszférát kívánnak teremteni, amelyben a tánc révén a „látható zene” élményével találkoznak – mondta a szakember.
Az est zenei rendezője és karmestere a szolnoki szimfonikusok művészeti vezetője, a japán Izaki Maszahiro lesz, dirigálásával a nagy orosz lélek is kitárul, hiszen a zenészek orosz komponisták, így például Sztravinszkij, Borogyin, Csajkovszkij és Muszorgszkij műveit szólaltatják meg.
Dimény Levente, a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének művészeti vezetője elmondta: a Partium egyetlen hivatásos magyar táncegyüttesének óriási megtiszteltetés a szolnoki fellépés. A világcirkusz című teljes produkcióból ezúttal egy harmincperces kivonatot visznek színre úgy, hogy a lényegi mondanivaló ne sérüljön – tette hozzá. A nagyváradi Szigligeti Színháznál belépők vásárolhatók az eseményre.
Belépőjegyek korlátozott számban 60 lejes áron igényelhetők a színház jegypénztárában keddtől péntekig 11–17 óra között. A jegy ára tartalmazza az utazás költségét is, melyhez a Szigligeti Színház autóbuszokat biztosít. A buszok a Szigligeti Színháztól indulnak majd az előadás napján 13 órakor.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!