Hirdetés

Ünnepi előadások Vásárhelyen

Az ünnepek idején vidám előadások dömpingjére számíthat a marosvásárhelyi közönség. A sorozatot a Marosvásárhelyi Rádió hagyományos politikai kabaréja indítja, melyet karácsony első napján, este 7 órától mutatnak be a Nemzeti Színházban.

Szucher Ervin

2010. december 23., 10:092010. december 23., 10:09

A Gruppen Hecc társulat egyetlen alkalommal lép fel, s aki elszalasztotta az előadást, az felvételről hallgathatja végig az év utolsó napján, délután 4 és 6 óra között. Ugyanaznap és ugyanabban az órában közvetíti politikai kabaréját a GaGa Rádió is, a kabarét szintén a Gruppen Hecc tagsága készítette.

Nagy István színművész és kabarészerző csapata az idén immár 19. esztendeje, hogy politikai kabarét gyárt. A De rongyos élet című előadás bemutatójára december 31-én, este 6 órakor kerül sor a Kultúrpalotában. A társulat azelőtt egy nappal Szovátán, a Domokos Kázmér Művelődési Otthonban előbemutatót tart. A Nagy István és Molnár Tibor által írt jelenetekben Szélyes Ferencet, Kárp Györgyöt, Henn Jánost, Ördög Miklós Leventét, Biluska Annamáriát, Somodi Hajnalt, Fodor Piroskát és természetesen Nagy Istvánt láthatja a közönség. A Hahota az idén is klasszikus bohózatokból álló műsort kínál.

A Fergeteges tévedések bemutatójára december 28-án, kedden este kerül sor a Maros Művészegyüttes termében, ezt az egy nappal korábban tartott nyárádszeredai előbemutató előzi meg. Az előadás idei meghívottja Borsos Edit szoprán, aki ezúttal operettbetétekkel és kávéházi dalokkal jelentkezik. A két előadást követően a Hahota teljesen rákapcsol: december 29-én és 30-án, illetve január 2-án, 3-án, 4-én és 5-én újabb marosvásárhelyi fellépéseken mutatja be idei szilveszteri kabaréját. Újév utánra időzítette bemutatkozását a Nemzeti Színház fiatal művészeiből összeállt Lulla By Egyesület, mely Hacacáré címmel január 4-én, a színház Kistermében mutatja be kétrészes mikrokabaréját.

Szakított az év végi teljes „redőnylehúzás” hagyományával a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is. Sok-sok év után a magyar tagozat december 31-én is színpadra lép, mégpedig egy bohózattal. Georges Feydeau Bolha a fülben, félrelépések és félreértések sorára épített csattanós humorú, pezsgő vígjátékát Kövesdy István állította színpadra. A bemutatót a nagyteremben este 6 órakor tartják.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés