
Fotó: Veres Nándor
Négy nap alatt nyolc helyszínen nyolc ország közel 150 művésze adott 15 koncertet a csíkszeredai Régizene Fesztiválon – hangzott el azon a hétvégi sajtótájékoztatón, amelyet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője értékelt.
2014. július 20., 17:452014. július 20., 17:45
Idén is neves hazai és külföldi előadók koncertjei színesítették a programot, továbbá újdonságként a hetedszer megszervezett Régizene Nyári Egyetem diákjainak is lehetőségük volt a nagyközönség előtt bemutatkozni – mondta el Ferencz Angéla.
A kulturális központ vezetője azt is elmondta, hogy a szervezésben fontosnak tartják az újítást és a hagyomány megtartását is. Az idén is népszerűségnek örvendett a tavaly elkezdett utcazene, ami nagyon jó példája annak, hogy meg lehet hódítani a közönséget.
Hargita Megye Tanácsa olyan anyagi biztonságot nyújtott az idei fesztiválnak is, hogy jó nevű előadókat lehetett meghívni. Borboly Csaba megyeelnök szerint a megyei tanács stratégiai célkitűzése a kulturális rendezvények támogatása, nem véletlenül fogadták el tavaly a megyei kulturális stratégiát, hiszen az értékek óvására nagy figyelmet és erőforrást kell fordítani.
A fesztivál húzóerő lehet az Európa Kulturális Fővárosa programban is, ha Sepsiszentgyörgy elnyeri a címet, hisz a tervek szerint az egész térséget képviselné.
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
szóljon hozzá!