Hirdetés

Újabb retróélősködő a mozikban

A retrofíling nem csupán abban nyilvánul meg, hogy a mai tizenévesek olyan, a nyolcvanas és a kilencvenes évek fordulóján született popzenei művek hallgatását tartják menőnek, amelyek már a keletkezésük idején is cikinek számítottak, hanem abban is, hogy a nyolcvanas – és részben a hetvenes – évek legendás mozifilmjei is reneszánszukat élik.

Balogh Levente

2011. december 21., 08:132011. december 21., 08:13

Kezdődött az egész a Csillagok háborúja leporolásával, majd az előzményfilmek elkészítésével, de A texasi láncfűrészes mészárlás, a Halloween vagy a Holtak hajnala című zombifilm is ebbe a kategóriába tartozik. Nem csoda hát, ha most a nyolcvanas évek egyik kultuszhorrorjának számító A dolog című mozit is utolérte a sorsa. Az alkotók azonban nem elégedtek meg a történet egyszerű újraforgatásával, hanem A csillagok háborúja nyomdokaiba lépve, az előzményfilmet készítették el. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy bármiben is újat tudtak volna mondani az eredeti alkotáshoz képest, ne adj’ isten, felülmúlták volna azt, sőt.

A horror mesterének tartott John Carpenter 1982-es ópusza a mai napig is a sci-fi-horror egyik alapművének számít. A Kurt Russell főszereplésével készült film a Déli-sarkon található amerikai bázis legénysége és egy alakváltó űrlény küzdelmét mutatja be, s még akkor is élvezetes mű, ha a különleges effektusok a kor technikai színvonala miatt néha kissé darabosak. Mégis a film hangulata és a cselekmény joggal avatta A dolgot műfaja egyik klasszikusává.

Nos, a 2011-es előzményt várhatóan nem fenyegeti ilyesmi, az ugyanis gyakorlatilag az első képkockától az utolsóig a Carpenter-film által elhullajtott morzsákból él. Mivel az 1982-es műben a főszereplők már elutaztak a porrá rombolt norvég bázisra, és az ott talált nyomok, videofelvételek és dokumentumok alapján már rekonstruálták az űrlény megtalálásának körülményeit, sőt az űrhajóhoz is eljutottak, a jó nevű Matthijs van Heijingen Jr.-nak nem volt sok dolga, csupán ki kellett töltenie az előre gyártott elemek közötti réseket.

Ez aztán nem is késztette különösen kreatív megnyilvánulásokra sem őt, sem a forgatókönyvet író brigádot, úgyhogy semmi extrát nem kapunk. Leszámítva persze azt, hogy a 2011-es számítógép-animációs technológia segítségével jóval látványosabbakra sikeredtek a szörnyet bemutató jelenetek, amelyek közül egy-kettő azért fölvillant néhány eredeti ötletet is.

A főszereplő – bár a történet egy norvég bázison játszódik – ezúttal is amerikai, de a marcona Kurt Russell-i figura helyett most egy nő áll a csapat élére az űrlény megvizsgálására felkért paleontológus, Kate személyében. Ennek nyomán aztán a film néhány jelenete egy másik nyolcvanas évekbeli sci-fi horrorklasszikust, A nyolcadik utas a halált is megidézi. Ami azonban nem igazán elegendő ahhoz, hogy a 2011-es A dolog ne az alapművön „élősködő” utánlövésként vonuljon be a filmtörténetbe.

A dolog (The Thing. Amerikai–kanadai horror, 103 perc, 2011). Rendezte: Matthijs van Heijingen Jr. Producer: Eric Newman, Marc Abraham. Írta: John W. Campbell Jr., Eric Heissner, Ronald D. Moore. Kép: Michel Abramowicz. Zene: Marco Beltrami. Szereplők: Mary Elizabeth Winstead, Ulrich Thomsen, Joel Edgerton, Eric Christian Olsen, Kim Bubbs, Stig Henrik Hoff. Értékelés az 1–10-es skálán: 6

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés