Übü papa és az ultraliberális-kapitalizmus

Nos, Alfred Jarry nem bocsátott meg Hébert úrnak, a fizikatanárának, hiszen – először csak diáktársai szórakoztatására – róla mintázza meg Übü papa legendássá vált alakját. Az Übü király 1896-os ősbemutatóján már nem csupán egy tanár kifigurázásáról volt szó, Übü ekkor már a hatalomvágytól elvakult, minden aljasságra képes, gyáva zsarnok végsőkig groteszk megtestesítője, habár Jarry ekkor még aligha sejthette, hogy a 20. század zavaros történelme még az ő figurájánál is alantasabb, igazi Übüket is kitermel majd. Vélhetően ezen igazi Übük megszületése is elősegítette, hogy az Übü király máig fontos műve az európai színjátszásnak.

Alain Timar franciaországi rendező, az avignoni Theatre des Halles vezetője a Kolozsvári Állami Magyar Színházban színre vitt Übü királya révén megpróbálta oly módon „személytelenné” tenni az übüi alakot, hogy az bárki lehessen. Jobban mondva bármelyikünk lehessen, hiszen ahogy ezt el is mondta, nem egyetlen zsarnokot, egyetlen diktatúrát akart kifigurázni, hanem azt a zsarnokságot, amelyet a pénz, az egész Európát behálózó „ultraliberális-kapitalista” rendszer gyakorol ránk, és amelyhez akár tetszik, akár nem, mi magunk is hozzájárulunk. Übü papát tehát nem egyetlen színész játssza, Übü mamát sem, a szerepek az előadás alatt folyamatosan cserélődnek, napjaink zsarnoki rendszerének kifejezésére pedig Alain Timar keresve sem találhatott volna jobb eszközt a papírnál.

Mint mondja: a minket bűvöletben tartó pénz is csak papír, amilyen hatalmas, épp annyira múlandó is. A játéktér egy egyszerű négyzet, amelyben kívül a színészek már nem is feltétlenül szereplői az előadásnak, üldögélnek, és várják a végszót, hogy aztán ismét belépjenek a játékba. A papír pedig a díszlet és a jelmez szerepét is betölti, a színpadkép így rögtönzött, plasztikus (a színészek a játéktér végén álló papírtekercsről tépik le a jelmeznek, kellékeknek szolgáló darabokat), mégis kifejező és látványos. Igaz a színészeknek nem kis megterhelést jelenthet a folyamatos „átöltözés”, miközben a felpörgetett ritmusú előadásban trombitákat, kürtöket, tubákat fújva joviálisan bohóckodnak, rohannak és ugrálnak, hogy minél hitelesebben hozzák Jarry eltúlzott figuráit és – nevettessenek. Tán ez az egyetlen lehetőségünk fellázadni a bennünk is ott rejtező Übü ellen, ha kinevetjük jobb híján saját magunkat.

A helyszín Lengyelország, de ez tulajdonképpen nem lényeges. Az ősbemutató előtt maga Alfred Jarry így fogalmazott a közönségnek: „A cselekmény Lengyelországban, vagyis Sehol játszódik.” Übü papa „dragonyos kapitány, Vencel király segédtisztje, a lengyel Vörös Sasrend érdemjelének tulajdonosa, Aragónia volt királya” Poszomány kapitánnyal szövetkezik, hogy megkaparinthassa a trónt. (Jellemző, hogy itt is a nőalak, Übü mama csábítja bűnre az „első Übüt”, megízleltetve vele az elégedetlenség almáját.) A cselekmény azonban a történelem tanúsága és a mostani rendezői elgondolás szerint is játszódhatna bárhol, bármikor. Már csak egyetlen kérdés merülhet fel. Kitalálhat-e az író olyan groteszk helyzetet, rémséges történetet, alávaló figurát, amely elfajzott valóságunkban nem ismétlődhet meg? Lássuk, mit válaszolna erre Übü papa: „Szahart!”

Übü király – Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2011. Szerző: Alfred Jarry. Rendező, díszlet- és jelmeztervező: Alain Timar. Szereplők: Bogdán Zsolt, Dimény Áron, Farkas Loránd, Keresztes Sándor, Szűcs Ervin, Váta Loránd, Albert Csilla, Györgyjakab Enikő, Kató Emőke, Laczó Júlia, Skovrán Tünde, Varga Csilla