Tyúkketrec-tragédia a Római Birodalom bukásáról

Ez a kiindulási pontja Friedrich Dürrenmatt történelmietlen történelmi tragikomédiájának, A nagy Romulusnak, amelyet pénteken mutatott be a váradi Szigligeti Színház.

Történelemből tudjuk, hogy Romulus valójában annyira fiatal volt a birodalom bukásakor, hogy az uralkodásról fogalma sem volt, Dürrenmattnál figurája azonban inkább csak lélekben gyermek, külsőleg pedig megfáradt, sorsába beletörődött öregember. Egy gyermek nemtörődömségével halogatja a hírhozó fogadását, mert bár úgy tesz, mintha a legkevésbé sem érdekelné, pontosan érzi: rossz hír érkezik: a germánok egyre közelebb jönnek, a haza már szinte biztosan elveszett. Az előadás első felvonása sokkal többről nem is szól, mint arról, hogy a császár udvartartása hogyan próbálja jobb belátásra bírni a korábbi uralkodókról elnevezett tyúkocskáinak etetésével és a tojáshozam felmérésével elfoglalt Romulust, aki passzivitásával sokakat kihoz a sodrából. Itt válik kissé vontatottá a váradiak előadása is – az érdekes alaphelyzetből nehezen mozdul egyről a kettőre a cselekmény. A következőkben azonban bonyolódik a helyzet, és hirtelen megnő a tét, amikor a haza megmentésével kecsegtető pénzember, Caesar Rupf (ifj. Kovács Levente) szép summát ajánl a birodalomért, Róma nadrágba öltöztetésének, így korszerűsítésének lehetőségét is felvillantva, ám cserébe azt kéri, ami a császárnak még a tyúkjainál is drágább: lánya kezét. Romulus ezen a ponton mutatja meg, hogy tettetett együgyűsége ellenére nagyon is emberként képes viselkedni, hiszen tudja, hogy Rea szíve másé, és császár létére sem hajlandó gyermeke boldogságát alávetni a haza érdekeinek – másfelől biztos benne, hogy Róma menthetetlen.

És igaza is van: új szelek fújnak, a birodalomnak valóban vége, de nem úgy és nem azért, ahogy és amiért a baromfitenyésztő-tojásszámoló, háziköntösben uzsonnázó császár gondolja. Bár a Dürrenmatt-szöveg akár ismerős is lehet, és nem biztos, hogy olvasóink szórakozását elrontaná, ha többet is elárulnék a történet további alakulásáról, a mesélésben most mégis megállok. A váradi előadás egyik legnagyobb erénye, hogy bár a díszlet érdekes, néha meglepő dimenziókkal rendelkezik, a kosztümök és a szereplőválasztás sokszor legalábbis meghökkentő, egyik sem próbálja túlharsogni a cselekményt, inkább csak kiemeli a fordulatokat, ezért inkább azt javaslom, akit érdekel, hogyan látta a szerző és a rendező sajátos szemüvegén át a világtörténelem egyik legjelentősebb eseményét, tekintse meg bizalommal az előadást.

A nagy Romulus – Szigligeti Színház, Nagyvárad, 2013. Szerző: Friedrich Dürrenmatt. Rendező: Szabó K. István. Zeneszerző: Horváth Károly. Díszlet- és jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos. Szereplők: Szélyes Ferenc (Romulus Augustus nyugatrómai császár), Fodor Réka (Julia, a császár felesége:), Gajai Ágnes (Rea), Dimény Levente (Isauriai Zénó keletrómai császár), Pál Hunor (Aemilianus római patrícius)