2011. november 02., 08:402011. november 02., 08:40
A turné keretében a társulat Budapesten, Miskolcon, Egerben, Szigetszentmiklóson és Kiskunmajsán lép fel, ezekben a városokban már többször is sikerrel vendégszerepelt. A Figuránál az őszi turnék immár hagyománnyá váltak, azonban a színház közelménye szerint az idei minden eddiginél nagyobb méretű, hiszen a tavalyi évad hat előadásából ezúttal négy sikeres produkciót is játszanak Magyarországon, a Budapesten sorra kerülő miniévad keretében pedig a közönség mind a négyet megtekinthetik az érdeklődők. A turnén összesen háromszor lesz látható (Miskolcon, Egerben és Budapesten) Bozsik Yvette rendezésében Peter Handke Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című mozgásszínházi előadása, amely a Figura Stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely közös produkciója. Kétszer (Budapesten és Kiskunmajsán) lehet megtekinteni Béres László rendezésében a Nagynyavalya című „zenés politikai moralizálást”, mely Török Zoltán szövege alapján készült, és ugyancsak két alkalommal (Budapesten és Szigetszentmiklóson) lesz műsoron Katona Imre rendezésében A téboly hétköznapjai című álomjáték. Ezen kívül Budapesten a Dézsi Szilárd rendezte Georg Büchner-darab, a Woyzeck is bemutatásra kerül.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.