
Az Aradi Kamaraszínház számos Arad, Temes, Fehér, Máramaros megyei településen is bemutatta Karnyóné című előadását
Fotó: Aradi Kamaraszínház
Romániai városokban, szórványtelepüléseken, külföldi helyszíneken, számos fesztiválon fellépett az elmúlt időszakban, és további vendégszerepléseket tervez a megalakulásának 15. évfordulóját ünneplő Aradi Kamaraszínház, amely jelenleg anyagi gondokkal küzd. Tapasztó Ernő, a társulat vezetője a Krónikának elmondta, az ehhez hasonló nehéz időszakokat túl kell élnie, át kell vészelnie a színháznak.
2022. október 01., 08:522022. október 01., 08:52
Voltak nagyon jó és kevésbé jó időszakok a megalakulásának tizenötödik évfordulóját ünneplő Aradi Kamaraszínház életében – mondta el a Krónikának Tapasztó Ernő, a társulat vezetője. Mint összegzett, ez idő alatt a színház meg tudta tartani színvonalát, tizenöt év alatt több mint hatvan díjat és elismerést gyűjtött össze.
„Az elmúlt tizenöt évben voltak korszakok, amikor a színháznak kevés anyagi forrás állt a rendelkezésére, de ezek a gondok mindig megoldódtak valahogy. Abban reménykedem, hogy az anyagi problémák, amelyekkel jelenleg is küzdünk, szintén meg fognak szűnni.
– mondta Tapasztó Ernő. Kifejtette, a társulat sok helyen lépett fel, és rengeteg helyre hívják, aminek nagyon örülnek.
„Valakitől egyszer megkérdeztem, hogy miért hívnak meg bennünket. Azt a választ kaptam, hogy azért, mert garantáltan olyan színvonalat képviselünk, amiért érdemes meghívni a színházunkat. Az új, a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel közös 497 című előadásunkat például számos fesztiválra meghívták: Petrozsénybe, Iași-ba, Ploiești-re, Piatra Neamțra, Brăilára. A budapesti Városmajori Szabadtéri Színpad fesztiválján ebben a hónapban díjazták társulatunk tagját, Gulyás Hermann Sándort” – sorolta a társulat vezetője.
Azt is elmondta, nagy sikerrel játszották az utóbbi időben számos helyszínen Karnyóné című előadásukat – az előadás a Szegedi Pinceszínházzal közös produkciójuk, Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című színdarabja nyomán készült. A társulat készül az Amadeus című produkció bemutatójára, és október közepén Jerevánba utaznak egy Shakespeare nemzetközi színházi fesztiválra, szintén a szegediekkel együttműködésben.
Tapasztó Ernő az Aradi Kamaraszínház igazgatója
Fotó: színház.hu Németh Mónika
„Azt mondhatná erre bárki, hogy elégedettek lehetünk az elmúlt 15 évvel. Erre azt szoktam mondani, hogy akkor leszek igazán elégedett, amikor állni fog egy színház Aradon, és az az aradi magyarságé lesz, valamint ha megszűnnének a folyamatos anyagi problémáink. Az Aradi Kamaraszínház »főhadiszállása» a bábszínház épületében van, itt készítjük előadásainkat, itt működik az irodánk, és a nagy színházban játsszuk nagyobb produkcióinkat, ide kapjuk az éves költségvetésünket, amit a helyi RMDSZ harcol ki” – fejtette ki a társulat vezetője.
Kérdésünkre arról is beszélt, hogy ez a költségvetés elég kevés dologra elég, mert nagyon szabályozott a rendszer. Hozzátette, idén a gond az volt, hogy a Bethlen Gábor Alaptól nem érkeztek meg azok a források, amelyek évekig nagyon jól jöttek a színháznak, és aminek nagyon örülnek ma is – ennek a támogatásnak a segítségével sikerült megszervezniük a Kamara Karavánt, amelynek keretében sok szórványtelepülésen léptek fel Arad, Temes, Fehér, Máramaros megyében, tehát bejárták a régiót, sikerült mikrobuszt vásárolniuk, ami szintén lényeges volt, hiszen így mozoghattak.
– mondta Tapasztó Ernő. Kérdésünkre azt is kifejtette, a társulat számára az is fontos, hogy koprodukcióban dolgozhatnak más színházakkal, a Szegedi Pinceszínházzal, a békéscsabai Jókai Színházzal, a Tabán Táncegyüttessel, a budapesti Másik Produkcióval, a Gyulai Várszínházzal, a pécsi, miskolci társulattal.
„Az Aradi Kamaraszínház „törzstagjai”, 6–7 alkotó a kezdetektől nagyon régóta velünk dolgozik – Éder Enikő, Harsányi Attila, Tege Antal, Balog József például –, aztán csatlakoztak az évek folyamán más színészek: Gulyás Hermann Sándor, Jászberényi Gábor, Gerner Csaba és a pinceszínházasok” – sorolta Tapasztó Ernő.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!