További adományokat vár a Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Sütő András pusztakamarási szülőházának átfogó felújítására.
2014. január 14., 19:542014. január 14., 19:54
Az EMKE országos elnöksége lapunkhoz eljuttatott közleménye arról számolt be, hogy 2013 végére sikerült felújítani a 2006-ban elhunyt Herder- és Kossuth-díjas író emlékházának tetőzetét.
Amint arról korábban már beszámoltunk, az EMKE áprilisban hirdetett közadakozást a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő faluban lévő parasztház megvásárlására azt követően, hogy az örökösök kifejezték eladási szándékukat. Az adásvételi szerződést – amelynek értelmében az ingatlan az EMKE és az RMDSZ közös tulajdonába került – tavaly október 31-én írták alá.
Az EMKE emlékszobát is berendezne a házban az író tiszteletére, de az ingatlanban hoznák létre a Sütő András Művelődési Központot is, hiszen a házhoz tágas kert is tartozik, így fiataloknak szóló irodalmi versenyek, táborok szervezésére is alkalmas lehet. A tervek megvalósításának első lépése azonban a szervezet szerint az épület teljes felújítása.
„A tető felújításával – melyet az egyenes ági örökösök, Dr. Sütő András és húga, Cselényiné Sütő Ágnes, a ház vételi árából rájuk eső rész felajánlásából lehetett megvalósítani –ez a folyamat kezdetét vette. A felújítás és átalakítás folytatásához, a Herder- és Kossuth-díjas író méltó emlékhelyének létrehozásához ugyanakkor további anyagi segítségre van szükségünk” – fogalmaznak a mostani közleményben.
A lejben érkező adományokat a RO39 BTRL RONC RT02 1099 5101, a forintban érkezőket pedig a HUF: RO02 BTRL HUFC RT02 1099 5101 számlaszámra várják.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!