2011. április 14., 09:442011. április 14., 09:44
Amint arról már beszámoltunk, a nemrég árverésre bocsátott mintegy 123 kéziratot és dokumentumot egy román származású üzletember, George Brăiloiu vásárolta meg, aki aztán a román államnak adományozta az 507 500 euróért megvásárolt iratokat. Az üzletembert a Román Tudományos Akadémia kitüntette nagylelkű gesztusáért. Sorin Ilieşiu, a Cioranról készült dokumentumfilm egyik szerzője tegnap a bukaresti főügyészséghez fordult, kérve az ügy nemzetközi kivizsgálását, szerinte ugyanis az elárverezett dokumentumok Emil Cioran végakarata szerint már a nagyszebeni Astra Könyvtár birtokában kellene hogy legyenek.
A ciorani apokalipszis (Apocalipsa după Cioran) című film operatőre elmondta, a kommunizmus idején Cioran hagyatékának otthon maradt része a szülei birtokában volt, majd haláluk után Emil Cioran öccséhez, Aurel Cioranhoz került. A filozófus végakarata az volt, hogy ezek az iratok a nagyszebeni Astra Könyvtár birtokába kerüljenek. Az öcs két évvel bátyja halála után, 1997-ben meghalt, mielőtt a könyvtárnak adományozta volna a hagyatékot. Ilieşiu szerint Aurel, aki szerette testvérét, nem hamisíthatta meg annak végrendeletét, és nem hagyhatta a dokumentumokat feleségére, Eleonora Cioranra. Másrészt nem is tehette volna, hiszen nem az ő tulajdona volt, így az operatőr kételkedik abban, hogy Eleonora bizonyítani tudná, hogy a nevezett iratok törvényesen az ő tulajdonában állnak. Sorin Ilieşiu felhívta az ügyészség figyelmét, hogy Aurel Cioran halála után özvegye figyelmen kívül hagyta Emil Cioran végakaratát, és nem adományozta a hagyatékot a szebeni könyvtárnak.
Eleonora Cioran egy tévéműsorban még kijelentette: a Párizsban élő Laurence Tacou egy Gina Puică nevű román nő segítségével tulajdonította el lakásából a dokumentumokat, majd illegálisan elárverezte azokat Párizsban. Laurence Tacou Emil Cioran egykori barátja, Constantin Tacou lánya, a Tacou alapította L’Herne Kiadónál Cioran több könyvet megjelentetett. Noha Eleonora Cioran napokkal ezelőtt azt állította, nem kapott semmit a párizsi árverés bevételéből, tegnap már beismerte, hogy „jelképes összegért” eladta Tacounak Cioran kéziratait és eredeti útlevelét, érettségi oklevelét. Laurence Tacou tegnap közölte: 36 ezer euróért vásárolta meg Cioran sógornőjétől a dokumentumokat, egyúttal elutasitotta az árverés törvényességét firtató vádakat.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!