2010. július 30., 10:582010. július 30., 10:58
A szervezők kifejtették, azért fontos számukra ez a rendezvény, mert a színjátszó-tevékenységek mindig is döntő szerepet játszottak az ifjúsági egyletek önszerveződésében és a köztük levő kapcsolatok erősítésében.
Az idei, július 30–augusztus 1. között zajló rendezvényre az előzetes bejelentkezések alapján több mint 350 fiatalt várnak. A találkozóra a hétvégén Felsőrákos, Kökös, Sepsiszentgyörgy, Vargyas, Brassó, Magyarsáros, Szentábrahám, Homoródújfalu, Szabéd, Marosvásárhely, Alsóés Felsőszentmihály, Homoródszentmárton, Homoródszentpál, Székelyudvarhely és Ürmös színjátszó csoportjai, valamint a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium BEMUGRI színjátszó köre és a Betfalvi Ifjúsági Szervezet (BETISZ) csapata is kilátogat.
Versenyen kívül még néhány település ifjúsági csoportja vesz részt a találkozón (Nyárádgálfalva, Homoródalmás, Kolozsvár, Nyárádszentmárton), akik idén nem lépnek fel, csak nézőként lesznek jelen. Az ünnepi megnyitót és a csapatszemlét pénteken 17 órától tartják, az előadások bemutatása aznap este kezdődik, a rendezvény pedig vasárnap éjszaka zárul. A színjátszó-találkozón bárki részt vehet 50 lej részvételi díj ellenében, ez a szállást és az étkezést is fedezi.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.