
2012. szeptember 17., 08:182012. szeptember 17., 08:18
A csatorna működését szombaton 23.59-kor állították le a köztelevízió tetemes adósságainak rendezése céljából történő gazdasági átszervezés keretében. A TVR Cultural megszüntetését Claudiu Săftoiu, a TVR elnök-vezérigazgatója jelentette be az alkalmazottaknak és a sajtónak csütörtökön. A közlemény szerint a TVR Cultural feladatait a TVR 2 Cultural veszi át, amelynek műsorrácsában többek között kulturális és tájékoztató jellegű műsorok, színházi és operaelőadások, koncertek és zenei műsorok, művészfilmek, illetve gyerekeknek és fiataloknak szánt oktató-nevelő műsorok szerepelnek majd.
Az új műsorrács véglegesítéséig a megszűnt csatorna által sugárzott műsorok nagy részét a TVR 2 veszi át. A szombati „virrasztást” a televízió néhány alkalmazottja hirdette a Facebook közösségi portálon a nap folyamán, akik „szerették volna elkísérni a TVR Culturalt utolsó földi útján, ahogy az megilleti”. A kétórás „virrasztás”, amelyen többnyire a tévé alkalmazottai, de néhány néző is részt vett, 24 órakor, a csatorna leállításával ért véget.
A TVR Cultural 2002-ben jött létre, Romániában az egyetlen csatorna volt, amely kimondottan kulturális műsorokat sugárzott. A TVR igazgatótanácsa augusztus 10-én a társaság adósságainak rendezésére létrehozott válságstáb javaslata alapján döntött arról, hogy megszünteti a TVR Info nevű hírcsatornát, illetve a TVR Culturalt, utóbbi szerepét és műsorainak nagy részét azonban átveszi a TVR 2 (amely TVR 2 Cultural néven működik tovább), illetve a TVR 3. A TVR Info augusztus 15. óta nem sugároz. A döntés miatt augusztus 16-án mintegy 150-en tüntettek Bukarestben, másrészt petíciót is megfogalmaztak a TVR Cultural megszüntetése ellen, amelyet eddig csaknem kilencezren írtak alá.
Amint arról korábban már beszámoltunk, a televíziótársaság veszteséges működése miatt kidolgozott átszervezés az alkalmazottakat is érinti: november 20-ával kezdődően 962 embert bocsátanak el, így a TVR 2340 alkalmazottal működik majd tovább.
A TVR szakszervezetének felkérésére az alkalmazottak szeptember 3-án japánsztrájkkal tiltakoztak a nagyarányú leépítés ellen. A köztelevízió adóssága jelenleg csaknem 146 millió euróra rúg, az átszervezésekkel a becslések szerint hét és fél év alatt tudják rendezni a tetemes adósságot.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.