Hirdetés

Tíz év után visszaköltözik az Egyetemiek Házába a kolozsvári filharmónia

Tíz év után visszaköltözik az Egyetemiek Házába a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia, ahol ismét az Auditorium Maximumban tarthatják a próbákat és a koncerteket. Az intézmény új évada pénteken veszi kezdetét, jelentette be tegnapi közös sajtótájékoztatón Horea Uioreanu, a Kolozs Megyei Tanács elnöke, Aurel Pop, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora és Marius Tabacu, a filharmónia igazgatója.

Kiss Előd-Gergely

2012. szeptember 19., 09:112012. szeptember 19., 09:11

Aurel Pop elmondta, korábban voltak nézeteltérések az egyetem és a filharmónia között, ez azonban már a múlté. Hozzáfűzte, a filharmónia visszatérésére szükség volt, ezért örül, hogy a megyei önkormányzattal közösen megtalálták a megoldást. Marius Tabacu ugyanakkor elmondta: lényegesen olcsóbban bérlik a termet a BBTE-től, mint amenynyit eddig a diákművelődési ház bérléséért fizettek, ráadásul a két intézmény megállapodásának köszönhetően nem kell órabért fizetniük, így gyakorlatilag 70 százalékkal kevesebb a teremhasználatért fizetendő díj.

A szerződés értelmében a filharmónia az új székházának elkészültéig marad a BBTE „vendége”. Lapunk kérdésére Tabacu hozzáfűzte, az új épületre várhatóan ősszel kapják meg az építési engedélyt, tudomása szerint már csak a környezetvédelmi engedély hiányzik hozzá. Újságírói kérdésre elmondta, az Auditrorium Maximum bérleti díja így havi 30 ezer lej, ami a töredéke annak, amit még Andrei Marga rektorsága idején kért a BBTE. Aurel Pop hozzáfűzte, a bérleti díj nagy részének elengedése nem áldozat a felsőoktatási intézménynek.

Marius Tabacu egyúttal bejelentette: a Kolozsvári Filharmónia új évada szeptember 21-én, pénteken este 19 órakor kezdődik, a koncerten Török Ana és férje, Török Zsolt lesznek a szólisták, angol karmester, Paul Mann vezényel, Johannes Brahms és Antonín Dvořák művei kerülnek műsorra. Hozzáfűzte: szeptember 30. és október 21. között kerül sor a Kolozsvári Zenei Ősz Fesztiválra, az ország második legjelentősebb komolyzenei seregszemléjének anyagi háttere már biztosított, 150 ezer lej áll erre a célra a filharmónia rendelkezésére.

A sajtótájékoztatón bemutatták a filharmónia új, mintegy 600 ezer eurót érő Steinway zongoráját is. Az országban ez a negyedik ilyen hangszer, a Kolozsvári Zeneakadémia, továbbá a Temesvári és a Ploieşt-i Filharmónia rendelkezik egy-egy példánnyal. Marius Tabacu elmondta: 6 zongora közül választotta ki épp ezt a példányt. Uioreanu bejelentette: a megyei önkormányzat egy oktatási programot akar összeállítani, amelynek keretében fizetnék az iskolások belépőjét a szombat vagy vasárnap délelőtti koncertekre.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés