Hirdetés

TIFF: 2010 legjobb filmjeit várják Kolozsvárra

Az idén június 3–12. között tizedik alkalommal megrendezendő Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál szervezői szerint az eddigieknél is csábítóbb ajánlatra számíthat a kolozsvári fesztiválközönség.

Hírösszefoglaló

2011. március 11., 09:142011. március 11., 09:14

Az ország legfontosabb filmes eseményeként emlegetett seregszemle – amely idén elnyerte a Filmfesztiválok Nemzetközi Szövetsége akkreditációját – programjában a filmvetítéseken kívül izgalmas koncertek, kiállítások és közönségtalálkozók szerepelnek. Mihai Chirilov, a fesztivál művészeti vezetője közzétett néhány filmcímet, amelyeket a Supernova szekcióban vetítenek le. Ezek között talán az egyik leginkább várt film a cannes-i fődíjat és a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-szobrocskát is kiérdemelt Egy jobb világ (In a Better World) című skandináv alkotás. Susanne Bier dán rendező filmje két, dán kisvárosban élő család történetét meséli el. Az egyik családapa egy afrikai menekülttáborban dolgozik, így a gyakori távollét miatt folyamatosan elhidegül feleségétől és fiától. A fiú összebarátkozik egy új osztálytársával, aki nemrég vesztette el beteg édesanyját, és egyedül él apjával.

Az egyik legismertebb svéd színésznő, Pernilla August első rendezői próbálkozását, a Beyond című filmet is megtekinthetik az érdeklődők. A Noomi Rapace főszereplésével készült film eddig számos pozitív kritikát kapott, és a velencei filmfesztiválon két díjat is hozott az alkotóknak. Nicole Kidman rajongóira is gondoltak a szervezők, hiszen a TIFF-en a Rabbit Hole című filmet is levetítik, amely egy házaspár drámáját meséli el, akik tragikus körülmények között veszítették el egyetlen gyermeküket. Nicole Kidmant alakításáért a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjra jelölték 2011-ben.

A dél-koreai film egyik legismertebb rendezője, Li Csang-dong új filmjét, a Poézis – Mégis szép az élet (Poetry) című alkotást bizonyára mindenki meg fogja nézni, akinek tetszett a rendező Oasis című filmje, amelyet a 2004-es TIFF-en láthatott a fesztiválközönség.

Matias Bize rendezőnek immár a negyedik filmjét válogatták be a TIFF programjába, a La vida de los peces című alkotás a spanyol Oscarnak számító Goya-díjak idei átadóján elnyerte a legjobb latin-amerikai filmnek járó elismerést. A 2011-es TIFF közönsége Pierre Étaix francia rendező teljes életművét megismerheti, ugyanakkor egy 3×3 szekció keretében Werner Herzog német filmes alkotásaiból láthatnak az érdeklődők. Idén a belga és norvég filmek és filmesek a fesztivál kiemelt vendégei. A kolozsvári programok után a nagyszebeni közönség is megtekintheti a filmek jelentős részét június 15–19. között.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés