
Fotó: Biró István
Tíz ország neves fotósait hívták meg a Photo Romania elnevezésű nemzetközi fotóművészeti fesztiválra, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg Kolozsváron.
2014. február 27., 20:052014. február 27., 20:05
Összesen negyven kiállítás, tizenhat műhelymunka, hat verseny, öt koncert és húsz más különleges esemény szerepel a Photo Romania elnevezésű, nemzetközi fotóművészeti fesztivál programkínálatában, amelyet május 16–25. között immár negyedik alkalommal rendeznek meg Kolozsváron – jelentették be a szervezők csütörtökön, a kolozsvári Szabók bástyájában megtartott sajtótájékoztatójukon.
A tíznapos rendezvénysorozat nemzetközi jellegét erősítendő összesen tíz országból hívtak meg neves fotóművészeket. Köztük olyan nemzetközileg is elismert alkotókat, mint a nagyváradi származású Berkó Ferenc, akinek először nyílik kiállítása Romániában vagy Elena Shumilova orosz fotóművész, aki két gyermekéről és a tanyáján élő állatokról készített fényképeivel vált rendkívül népszerűvé a közösségi oldalakon.
Mihai Cotos, a fesztivál igazgatója elmondta: ezúttal ki akarnak törni a belvárosi galériákból, ezért több szabadtéri kiállításra is sor kerül a Szamos mentén, a Hóstát (Mărăşti) és a Györgyfalvi lakónegyedben is. A fesztivál idején sor kerül a Romániai Fotóakadémia (Academia Foto România) elnevezésű műhelymunka-sorozatra, amelyen várhatóan mintegy 500 profi és amatőr fotós vesz részt. „Azt szeretnénk, ha ez az akadémia önálló intézménnyé válna egész éves programokkal” – fogalmazta meg távlati terveiket a fesztiváligazgató.
A fesztivál szerkezete egyébként tematikus napokra tagolódik mind a kiállítások, mind a műhelymunkák tekintetében. Külön napot szentelnek a kommunizmus áldozatai, az idő, a technológia, valamint a család és gyermek tematikáinak. A számos esemény közt lesz még fotótörténeti kiállítás és diavetítés is. A kiállítások mellett ugyanakkor számtalan kísérő eseményt is szerveznek, így koncertekre is sor kerül. Május 19-én a kolozsvári sportcsarnokban fellép a belga Hooverphonic nevű zenekar, amely eddig még nem járt Kolozsváron. A jegyek ára 60 és 180 lej között mozog, de aki a március 15–április 15. közötti időszakban vásárolja meg belépőjét, 15 százalékos kedvezményt kap.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!