
2011. november 21., 06:432011. november 21., 06:43
A sepsiszentgyörgyi középiskolai tanulmányok után a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem-filozófia szakos képesítést 1956-ban. Illyefalván kezdte tanári pályáját, 1960-tól szülővárosában tanított. A Korunk folyóirat hasábjain közölt tanulmányokat az ismerethalmozás és az önálló gondolkodás helyes arányairól (1969) és a vidéki értelmiségről (1971), ifjúsági sikermodelleket állított fel (1972).
Tájékoztató írásait, könyvelemzéseit világirodalmi szemléit az Igaz Szó, a Hét, a Tanügyi Újság, a Megyei Tükör és a szegedi Tiszatáj közölte. Írásaiban a vidéki helytállás és a korszerű művelődés egyeztetését hirdette, a nemzetiségi kérdés társadalomelméleti megközelítése, az etnikai tudat szociológiája foglalkoztatta. A rendszerváltást követően, a kilencvenes években jeles politikai, kulturális rendezvények szereplőjévé vált előadásaival, hozzászólásaival és újságcikkeivel.
Fábián Ernő munkásságát a péntek délutáni ünnepségen Lőrincz Zsigmond kovásznai polgármester is méltatta, aki ugyanúgy személyes ismeretségben volt vele, mint az emlékére verset szavaló Debreczi Kálmán, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze vagy Tiesz Katalin népdalénekes. „Fábián Ernő arra tette fel az életét, kivételes elméjének minden erőfeszítését arra irányította, hogy szolgálja a magyarság közösségének megmaradását” – mondta ünnepi beszédében Németh Zsolt. A kovásznaiak „Ernő bácsijára” sokféleképpen lehet emlékezni – állapította meg az államtitkár –, például úgy, mint a diákok generációit tanító és emberségével, szellemi igényességével nevelő pedagógusra, mint fontos neveléstudományi írások szerzőjére, mint Szabó Dezső, Apáczai Csere János vagy Eötvös József eszmevilágát értő módon elemző irodalomtudósra.
Emlékezhetünk rá a nemrég megjelent naplójegyzeteiből elénk táruló töprengő és vívódó, olykor impulzívan ítéletet alkotó, de önmagát is korrigálni képes értelmiségire, az európai és világméretű távlatokban gondolkodó szellemi emberre – mondta Németh Zsolt. Hozzáfűzte: Fábián Ernő ugyanakkor elkötelezettje volt hazájának, minden idegszálával a magyarság közösségét akarta szolgálni. „Ernő bácsi azonban nemcsak diákok nemzedékeit tanította, hanem a rendszerváltás időszakában szárnyait bontogató fiatal magyar politikusgeneráció meghatározó mesterévé és tanítójává is vált” – emlékeztetett a külügyi államtitkár.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.