
A kulisszák mögé is betekinthetnek a színházi világnapon a sepsiszentgyörgyi teátrumba ellátogatók
Fotó: Tuchiluș Alex
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház: kávézás a színészekkel, három színházi előadás, jelmezkiállítás és Bihari József pályáját bemutató tárlat, valamint színházlátogatás is szerepel a programban – tájékoztatta az MTI-t a székelyföldi teátrum.
2026. március 26., 13:322026. március 26., 13:32
2026. március 26., 13:322026. március 26., 13:32
A közlemény szerint 9 és 11 óra között színházlátogatás lesz: Derzsi Dezső és Kolcsár József színészek diákcsoportokat fogadnak és kísérnek végig a színház öltözőiben, műhelyeiben, raktáraiban, betekintést nyújtva a kulisszák mögé.
D. Albu Annamária, Derzsi Dezső, Erdei Gábor, Korodi Janka, Kónya-Ütő Bence, Mátray László, Nagy-Kopeczky Kristóf, P. Magyarosi Imola, Szalma Hajnalka és Varsányi Szabolcs vezeti be őket a színházcsinálás rajtelmeibe.
Délután 17 órától a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem színművész hallgatóinak A szumó című előadása látható a színház Kamaratermében, melyet Pálffy Tibor, a Tamási Áron Színház művésze rendezett. Az előadás szövegkönyvét a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturgia szakos diákjai írták.
A gyermekközönség 18 órától a Cimborák Bábszínház A kis herceg című előadását tekintheti meg a Bábstúdióban.
Este 19 órától a Kommuna – székely öko-románc című előadás látható Radu Afrim rendezésében. A finom szövetű, lírai, de humorral és játékkal teli előadás a mai ember számára kulcsfontosságú témát dolgoz fel: miként nyújtanak a történeteink menekvést a magánnyal szemben.
A teátrum bejárati előterében jelmezkiállítás is látható lesz az ünnepnapon, mely az elmúlt évtizedekben készült néhány fontos előadás jelmezeit mutatja be. A tárlat Szőke Zsuzsi díszlet- és jelmeztervező közreműködésével valósult meg, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézettel együttműködésben.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!