
Fotó: Pinti Attila
Tizenegyedik alkalommal érkezik Tusnádfürdőre a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) színházi sátra: a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) programját július 18. és 22. között színházi előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel, közönségtalálkozókkal és sakkversennyel gazdagítják – tudatta a társaság vasárnap az MTI-vel.
2023. július 16., 15:062023. július 16., 15:06
Az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programja „A béke ideje” mottót viseli. A hagyományoknak megfelelően az eseménynek ebben az évben is az erdélyi Tusnádfürdő ad otthont július 18. és 23. között – olvasható a közleményben.
Mint írják, a Magyar Teátrum Színházi Sátra idén már tizenegyedik esztendeje várja az előadóművészetek iránt érdeklődőket Tusnádfürdőn több színes, izgalmas programmal a színház-, zene- és cirkuszművészet jeles képviselőinek közreműködésével.
„A kulturális sátor állandó, minden évben nagyon várt színfoltja lett a tábornak. A különböző előadóművészeti ágak jelenlétének létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden évben az összes előadásunk teltházas” – idézi a közlemény Fekete Pétert.
A rendezvényre már a kezdetektől olyan programelemekkel készültek, amelyek minden korosztályt megszólítanak. A délelőtt idén is a gyermekeké: a gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház két előadása és a Színházikó Társulat Süvít az északi szél című bábelőadása is megtekinthető lesz a fesztiválon – olvasható az összegzésben.
A tájékoztatás szerint a szakmai beszélgetések a magyarországi színházak helyzetét vizsgálják meg, arra keresve a választ, hogy melyek a magyar színházi élet legégetőbb problémái. A programban Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatója; Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ igazgatója; Pataki András Jászai Mari-díjas rendező, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke és Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója lesznek beszélgetőpartnerek.
A Szabadság, szerelem – Petőfi 200 címmel megvalósuló zenével és prózával fűszerezett beszélgetés témája a Kertész Imre Intézet Petőfi Zenei Díjas előadása lesz. A program során a beszélgetőtársak Ugron Zsolna, Káel Csaba és Berecz István lesznek.
ahol Szabó László beszélget az együttesek tagjaival.
Esténként nívós színházi, táncos, cirkuszi produkciókkal várják az érdeklődőket: szerdán este a Duna Művészegyüttes Magyar táncképek előadását láthatják, csütörtök este a Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a Forrás Színház koprodukciója a Silentio Transeo pódiumest részeként betekintést lehet nyerni a XX. század elhallgatott irodalmába.
Pénteken a Fővárosi Nagycirkusz Cirkuszkarnevál című műsorát mutatják be, a záró estén, szombaton pedig az Esztergomi Várszínház Végy karjaidra idő. címmel Sinka István műveiből egy zenés, verses válogatást hoz el a fesztiválra.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!