2011. október 28., 04:552011. október 28., 04:55
A kétnapos rendezvénysorozat három helyszínen, Szatmárnémetiben, Nagysomkúton és Kolozsváron zajlik.
A Szilágyi Domokos Napok a Sajtóértekezlet 2011 című irodalmi tanácskozással kezdődik pénteken 10 órakor Szatmárnémetiben, az Astoria szálló vendéglőjének nagytermében. Az eseményt Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke nyitja meg. Az irodalmi tanácskozáson Dávid Gyula, Láng Gusztáv, Korpa Tamás, Szilágyi Zsófia Júlia, Jánosi Zoltán, Pécsi Györgyi, Bertha Zoltán irodalomtörténész, valamint Pop Felician és Borbély András költő értekezik Szilágy Domokosról. A résztvevők és az érdeklődő szatmáriak 16 órakor pedig megkoszorúzzák a költő szobrát.
A rendezvénysorozat szombaton Nagysomkúton, Szilágyi Domokos szülőfalujában folytatódik, ahol 10 órától ökumenikus istentiszteletet tartanak, amit a költő emléktáblájának megkoszorúzása követ. 15 órakor már a kolozsvári Házsongárdi temetőben emlékeznek Szilágyi Domokosra, majd 16.30-tól a Kolozsvár Társaság székházában tartanak kerekasztal-beszélgetést Szilágyi Domokos a mai emlékezetben címmel.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.