Hirdetés

Filmes díjat kaptak a székelyföldi alkotók

Székelyudvarhelyi alkotók kapták a I. Kulturális Filmek Fesztiválja fődíját – közölte a rendezvény vezető koordinátora szombaton az MTI-vel. 

Krónika

2014. szeptember 07., 17:232014. szeptember 07., 17:23

Bolyáki Attila elmondta: a Szatmárcsekén rendezett fesztiválon a legjobb filmért járó 800 ezer forintos díjat A szerencse kovácsa című versenyfilmnek ítélte oda a zsűri, amelynek elnöke Kerényi Imre rendező volt – a Székelyudvarhelyről nevezett film készítői Magyar Tekla és Simó Csaba.

A zsűriben közreműködő Bolyáki Attila tájékoztatása szerint – a zsűri másik tagja Balogh Ákos Gergely, a mandiner.hu főszerkesztője volt – a legjobb operatőr díjat és a vele járó 200 ezer forintot Szabdos Tamás kapta, A csatári hegyek alatt című filmjéért.

A közönségdíjat, amellyel szintén 200 ezer forint járt, a tudositok.hu video portálon legtöbb lájkot és megosztást kapott Őrzők védője című film alkotója, a Csíkszeredából nevezett Hompoth Lóránd vihette haza.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 100 ezer forintos különdíját Rózsa Tamás és Ujvárosi Márk kapta, akik Az én Jászdózsám című filmet készítették. A házigazda Szatmárcseke különdíját pedig Gál Katalinnak ítélték oda A Világörökség és a füstölt szalonna című filmjéért. Az alkotóknak, a Media Networking Kft. által kiírt versenyre a falvak kulturális életéről, a táji értékekről és a kulturális hagyományok megőrzéséről kellett filmet készíteniük Magyarországon, illetve Kárpát-medence magyarok lakta területein az idén.

A versenyben ismeretterjesztő műfajú filmek vehettek részt, s az alkotóknak figyelembe kellett venniük, hogy a felhasználók internetes közösségi és videómegosztó oldalak lesznek. A fesztiválra jelentkező 41 alkotásból 29 került a középdöntőbe, majd 10 a döntőbe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés