
Szilágyi Míra színművész kapta idén a Csíky András-díjat
Fotó: Figura Stúdió Színház
A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma közölte, hogy ki a 2025-ös évben a díjazottjuk. Idén székelyföldi társulat fiatal színművésznője kapja az 1000 euróval járó elismerést.
2025. november 10., 11:502025. november 10., 11:50
A Csíky András (1930 – 2024) Kossuth-díjas színművészről elnevezett díj idei odaítélése során a kuratórium a romániai magyar színházművészeti intézmények, társulatok vezetőségének, művészeti tanácsainak határidőre, indoklás és értékelhető videofelvétel kíséretében eljuttatott jelöléseit vette figyelembe, végső döntését pedig eleve rögzített és korábban már közzé tett szabályzat szerint, kizárólag szakmai indokok alapján hozta meg – szerepel a kuratórium közleményében. Mint írják,
Szilágyi Míra a Liliom című előadás próbáján
Fotó: Figura Stúdió Színház
„Szabályzatunk bármely érdekellentét esetén külső szakemberek bevonását írja elő, a végső döntés meghozatalánál pedig minden esetben lehetővé teszi. Mindezek figyelembe vételével a Csíky András Alapítvány Kuratóriuma 2025-ben a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban látható Molnár Ferenc: Liliom című, Albu István rendezte előadásban nyújtott,
Amint a Figura honlapján szerepel, Szilágyi Míra Debrecenben született, Marosvásárhelyen végezte a színművészetit, 2026-tól a Figura társulatának tagja. A Liliom című előadásban nyújtott Juli-alakítását nemcsak a Figura közönsége becsüli nagyra, hanem a színházi szakírók is elismeréssel fogadták, teljesítményét „legjobb női főszereplő” kategóriában a Színikritikusok Díjára jelölték” – szerepel a közleményben. Az 1000 eurós pénzösszeggel járó díj odaítélését a kuratórium egy Kolozsi Tibor szobrászművész által e célra készített, művészi kivitelezésű kisplasztikával és díszoklevéllel igazolja, további indoklásul pedig Csíky András magas színvonalú és színháztörténeti jelentőségű munkásságát állítja példaként a fiatal színészgenerációk számára.
amelyet az Alapítvány Statútuma szerint arra érdemes, erdélyi színházművészeti intézményekben és független professzionális társulatoknál magyar nyelven alkotó, 35 év alatti színművészeknek ítél oda, az Alapító halálától számított első évforduló után” – közlik a kuratórium tagjai.
Az 1000 eurós pénzösszeggel járó díj odaítélését a kuratórium egy Kolozsi Tibor szobrászművész által készített kisplasztikával is igazolja
Fotó: Vakarcs Loránd
Mint írják, eseti jelleggel a Kuratórium 2024-ben a Csíky András-díjat és az ezzel járó pénzösszeget a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának ítélte oda, amelynek Csíky András alapító tagja és örökös tagja, valamint egykori igazgatója volt. A kuratórium Csíky András-díjasként magát a társulatot ismerte el, a díjjal járó pénzösszeget pedig a társulat két fiatal színművésze kapta.

A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma közölte, hogy ki az a négy, 35 év alatti erdélyi színművész, akik közül november 15-ig kiválasztják a Kossuth-díjas kolozsvári művészről elnevezett díjat.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!