Hirdetés

Először a szatmári társulatnak, a jövőben fiatal erdélyi színészeknek adják a kolozsvári művész nevét viselő díjat

Eseti jelleggel a kuratórium 2024-ben a Csíky András-díjat és az ezzel járó pénzösszeget a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának ítéli oda •  Fotó: Vakarcs Lóránd

Eseti jelleggel a kuratórium 2024-ben a Csíky András-díjat és az ezzel járó pénzösszeget a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának ítéli oda

Fotó: Vakarcs Lóránd

Az idén januárban elhunyt Csíky András kolozsvári színművész nevét viseli az újonnan létrejött alapítvány, amely a színművész akaratából az általa kapott Kossuth-díjjal járó évenként pénzjutalmat fiatal erdélyi színészeknek ítéli oda.

Krónika

2024. november 11., 21:222024. november 11., 21:22

Amint az alapítvány hétfői közleményében szerepel, a 20. századi erdélyi magyar színjátszás meghatározó alakjának és mindmáig egyetlen Kossuth-díjas színművészének nevét viselő Csíky András Alapítvány tisztelettel és kegyelettel emlékezik meg névadójáról, a 2024. január 13-án elhunyt neves színművészről. Csíky András – avagy ahogy a hozzá közel állók ismerték: Bandi bácsi – 2021-ben részesült a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetésben, amely Kossuth Lajosról kapta a nevét.

A rangos kitüntetéssel járó pénzjutalom, amely a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal által évenként számított országos nettó nominál átlagkereset hatszorosa, Bandi bácsi akaratából a nevét viselő Alapítvány alaptőkéjét képezi.

Hirdetés
A díj odaítélését a kuratórium egy, Kolozsi Tibor szobrászművész által e célra készített, művészi kivitelezésű kisplasztikával és díszoklevéllel is igazolja •  Fotó: Vakarcs Lóránd Galéria

A díj odaítélését a kuratórium egy, Kolozsi Tibor szobrászművész által e célra készített, művészi kivitelezésű kisplasztikával és díszoklevéllel is igazolja

Fotó: Vakarcs Lóránd

Az Alapítvány működését háromtagú kuratórium felügyeli: Köllő Kata színikritikus, kuratóriumi elnök, Somai László József jogász, kuratóriumi titkár és Laczkó Vass Róbert színművész, kuratóriumi tag. A döntés értelmében – tiszteletben tartva és tovább gondolva az Alapító szándékát – művészeti díjat alapított, amelyet az Alapítvány Statútuma értelmében, valamint részleteiben is kidolgozandó szabályok szerint kíván

az arra érdemes, erdélyi színházművészeti intézményekben és független műhelyekben magyar nyelven alkotó, 35 év alatti színművészeknek odaítélni, az Alapító halálától számított első évforduló után.

Eseti jelleggel azonban a kuratórium 2024-ben a Csíky András-díjat és az ezzel járó pénzösszeget a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának ítéli oda, amelynek Csíky András alapító tagja és örökös tagja, valamint egykori igazgatója. A díj odaítélését a kuratórium egy, Kolozsi Tibor szobrászművész által e célra készített, művészi kivitelezésű kisplasztikával és díszoklevéllel is igazolja, indoklásul pedig Csíky András magas színvonalú és színháztörténeti jelentőségű munkásságát állítja példaként a fiatal színészgenerációk számára, beleértve és külön kiemelve a színházalapítás kivételes mozzanatát, amely

az alapítót egyértelműen a szatmárnémeti Harag György Társulathoz, mint az első nagybányai magyar nyelvű professzionális színtársulat jogutódjához kapcsolja.

Csíky András (1930. augusztus 25., Székelyudvarhely – 2024. január 13., Kolozsvár) •  Fotó: Ilovszky Béla/Theater.hu Galéria

Csíky András (1930. augusztus 25., Székelyudvarhely – 2024. január 13., Kolozsvár)

Fotó: Ilovszky Béla/Theater.hu

A kuratórium tehát Csíky András-díjasként magát a Társulatot ismeri el, a díjjal járó pénzösszeget pedig azzal a feltétellel bocsátja a Társulat rendelkezésére, hogy annak illetékes bizottsága – művészeti tanácsa – kijelöli az arra érdemes fiatal színművészt vagy színművészeket, akit/akiket a nevezett pénzösszeg keretében az Alapítvány egyedi alkalommal jutalmazni/támogatni fog. A díjjal járó pénzösszeget a Kuratórium 1000 eurónak megfelelő romániai lejben állapítja meg, és a vonatkozó jogszabályok szerint fizeti ki.

korábban írtuk

Elhunyt Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművész
Elhunyt Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművész

Életének 94. évében elhunyt Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja - közölte szombaton honlapján az erdélyi teátrum.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
2026. október 21., szerda

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera

Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
Hirdetés