
Fotó: Máthé Éva
2012. április 11., 08:462012. április 11., 08:46
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán diplomázott alkotó a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a drámaírói mesterképzőt végezte el, kortárs írókat parodizáló kötete 2004-ben Írók a ketrecben címmel jelent meg. A Do You Like Banana, Comrades? (Ízlik a banán, elvtársak?) című, angol nyelven írt rádiójátéka – amely egy korábban elkezdett, majd félbemaradt regénye alapján született – 2009 augusztusában a BBC által meghirdetett nemzetközi rádiójáték-pályázaton a legjobb európai drámáért járó elismerést kapta.
A rádiójáték után írt első drámája, a Bányavirág egy csapásra az egész magyar nyelvterületen ismert drámaíróvá tette, a darabot a marosvásárhelyi Yorick Stúdió a Tompa Miklós Társulattal közösen mutatta be 2011 szeptemberében, azóta a produkciót több fesztiválon is jutalmazták, többek között megkapta a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) zajló Nyílt Fórum Vilmos-díját, majd a szerző Szép Ernő-jutalomban részesült, mint legígéretesebb pályakezdő. A Bányavirágot idén a budapesti Pinceszínház is műsorára tűzte, a következő évadban pedig a Nemzeti Színházban is színre viszik. A szerző korábban azt nyilatkozta: drámatrilógiát tervez, az Örkény-színház pályázatán győztes darab, a Bányavíz ennek a második darabja.
A drámapályázat eredményhirdetését Örkény születésnapján, április 5-én este tartották a Nézzünk bizakodva a jövőbe című gálaműsor keretében. Az esten alkalmi összeállítást láthatott a közönség Örkény egyperceseiből. Mint a színház közleményében olvasható, a pályázatra 220 pályamunka érkezett, amelyek közül a bírálóbizottság – Radnóti Zsuzsa, Radnai Annamária, Gáspár Ildikó, Forgách András és Mácsai Pál – négyet jutalmazott. A második díjat Farkas Tibor Félbevágott önéletrajz című írása kapta, a harmadik díjat pedig megosztva Borbély Szilárd Szól a kakas már és Keresztesi József Holtszezon című alkotása nyerte el.
A kiírás szerint a pályázatra a műveket 2011. december 31-éig várták, negyvenéves kor alatt bárki pályázhatott. Negyvenéves kor fölött csak olyan szerző jelentkezését várták, akinek legalább két színpadi művét korábban már bemutatták, vagy aki drámaíróként még nem mutatkozott be, de már ismert, és számottevő a szépirodalmi munkássága.
Még meg nem jelent, színre nem került alkotásokkal lehetett pályázni, tematikai és műfaji megkötés nélkül. Olyan drámákat vártak, amelyek az Örkény-színház művészi és technikai apparátusával bemutathatók. A pályázat első díja 1,5 millió, a második díj 1 millió, a harmadik díj ötszázezer forint. A győztes művet az Örkény István Színház a 2012/13-as évadban várhatóan színre viszi.
Ugyancsak a gálán adták át a Mensáros-díjat, amelyet az idén Polgár Csaba, a színház művésze kapott. Az Örkény István Színház előadás-sorozattal ünnepli névadója születésének századik évfordulóját: a csütörtöki gálaműsort követően, pénteken az Azt meséld el, Pista! című előadást, szombaton pedig a Macskajátékot tűzte műsorra a teátrum.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.