
A nagy füzet című alkotás is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért versengő művek kilencesre szűkített listáján az amerikai filmakadémia hétvégi bejelentése szerint.
2013. december 22., 16:202013. december 22., 16:20
Magyar filmnek legutóbb 1988-ban volt esélye elnyerni az Oscar-díjat, akkor Szabó István Hanussen című alkotása szerepelt a végső öt jelölt között – idézte fel közleményében a Magyar Filmunió/Magyar Nemzeti Filmalap.
Szász János Karlovy Varyban fődíjat nyert munkája többek közt Paolo Sorrentino A nagy szépség, Vong Kar-vaj A nagymester, valamint Thomas Vinterberg A vadászat című filmjével van versenyben az Oscar-jelölésért. Sorrentino alkotása december elején kapta meg a legjobb filmnek járó Európai Filmdíjat. A kiválasztott filmek között szerepel még Felix van Groeningen belga rendező Alabama és Monroe című drámája, amely a napokban elnyerte az Európai Parlament Lux-díját, valamint Danis Tanovic Epizód egy vasgyűjtő életéből című kisköltségvetésű alkotása, amely a zsűri nagydíjával gazdagodott az idei Berlinalén, a filmben saját magát alakító Nazif Mujic pedig a legjobb férfialakításért járó Ezüstmedvét vehette át.
A Zwei Leben (Két élet) című Georg Maas-film révén Németország is reménykedhet a jelölésben, csakúgy, mint Kambodzsa, amelynek Rithy Panh rendező L\'image manquante (A hiányzó kép) című munkáját szintén beválasztották a kilenc jelölt közé. Ez a dokumentumfilm nyerte idén a cannes-i filmfesztiválon az Egy bizonyos nézőpont (Un certain regard) elnevezésű szekció fődíját. A kilencedik Hani Abu Asszad palesztin rendező Omar című alkotása.
A végső öt jelöltet január 16-án jelentik be, az Oscar-díjakat március 2-án adják át. Az amerikai filmakadémia 76 egész estés alkotásból választotta ki a kilenc címet tartalmazó listát. Szász János (Woyzeck, Witman fiúk, Ópium) a magyar születésű svájci írónő, Kristóf Ágota negyven nyelven megjelent világhírű regényéből készült filmjének, A nagy füzetnek (Le grand cahier) a főszereplője egy tízéves ikerpár Gyémánt László és András alakításában. A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!