2011. november 07., 06:382011. november 07., 06:38
A rendezvény művészeti igazgatója, Gáspárik Attila örömmel nyugtázta, hogy a spanyol film nyerte a nagydíjat, hiszen egy, már nemzetközileg elismert és díjazott animációs alkotásról van szó, amelynek technikai bravúrja és üzenete egyaránt figyelemre méltó.
„Egy lóverseny kezdetén az összes zsokét felakasztva, holtan látják a nézők, akiknek első reakciója a rettenet, és le akarják állítani a versenyt. A lovak azonban továbbszaladnak, így néhány percen belül mindenki a versenyző állatoknak drukkol, elfelejtve a film kezdetén bekövetkezett tragédiát. Mindannyian ilyenek vagyunk ma is: elfelejtjük a tragédiát, ha nyerésről van szó, és nem számít, mit veszítünk, ha nyerhetünk valamit” – összegezte Gáspárik.
Felméri Cecília kolozsvári filmrendező a sokadik elismerést kapta a Mátyás, Mátyás című animációs dokumentumfilmjéért: ezúttal Marosvásárhely város díját. A 13 perces film, amely Kolozsvár lakosainak figuráit szólaltja meg a város híres szülöttéről, Mátyás királyról, román–magyar koprodukcióban készült 2010-ben, és azóta számos rangos nemzetközi filmfesztivál hívta meg programjába. Többek közt elnyerte a Magyar Televízió elismerését a csíkszeredai Film.dok-on, a legrangosabb román filmes kitüntetésre, a Gopo-díjra is jelölték idén, ezen kívül elnyerte a călăraşi-i filmfesztivál fődíját is. Az Erdély Tv díját Ahol a kutyák meghalnak című francia film nyerte Svetlana Filippova rendezésében, a Radio România díját pedig a magyarországi Zomborácz Virág rendezte Valami kék című film. A Simó Sándor-emlékdíjat a legjobb diákfilmnek, az izraeli Oded Graziani rendezte Kirándulás című alkotásnak ítélték oda, a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium díját pedig a Luiza Pârvu rendezte 7-es vázlat kapta.
A filmfesztivál mindegyik kategóriájában jó néhány bulgáriai film is szerepelt, idén ugyanis Románia déli szomszédja volt a seregszemle díszmeghívottja. „A filmek betekintést engedtek a bolgár kultúrába, amelyről oly keveset tudunk – bár a bolgárok nem élnek messze tőlünk, valahogy elszakadtunk tőlük. A fesztiválon próbáltunk kicsit pótolni ezt a hiányosságot” – fejtette ki a művészeti igazgató. A rövidfilmek versenyprogramjába összesen 56 film került, amelyek közül a Marian Crişan rendező, Mikulás Ferenc producer, Dyga Zsombor rendező, a bolgár Tsvetodar Markov színész-rendező és az angol Cristoph Bilsen rendező alkotta zsűri döntött a nyertes alkotásokról.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.