2011. március 18., 10:072011. március 18., 10:07
A március 21. és 31. között megrendezendő fesztivál idei témája Kambodzsa és Vietnam. A fesztivál első napján, hétfőn 17 órától A bivalypásztor című vietnami játékfilmet vetítik a Szabók bástyájában, a megnyitón részt vesz Nguyen Quang Chien, Vietnam bukaresti nagykövete, aki ismerteti a filmet. Ezt követően A déli birodalom címmel dokumentumfilmet vetítenek Vietnamról, a francia gyarmatosítástól Saigon elestéig. A fesztivál többi napja Kambodzsáról szól, 22-én, kedden 19 órától A rizsföld lakói című játékfilmet tűzik műsorra, míg szerdán a Lényeg, hogy életben maradj című dokumentumfilmet vetítik 17 órától, amely a Pol Pot vezette khmerek 1975–1979 közötti rémuralmát mutatja be. Ugyancsak a khmer pusztításról szól a 23-án vetítendő a Keserű vörös khmerek című dokumentumfilm, illetve március 28-án az S21, a gyilkos vörös khmer gépezet című dokumentumfilm is, amelyet az Insomnia kávézóban vetítenek 18 órától. Raluca Ghervan, a Francia Kulturális Központ szóvivője ugyanakkor elmondta, a filmvetítéseket szépirodalmi programok is tarkítják. Bővebb információt a http://www.ccfcluj.ro/jff2011.htm internetes oldalon találhatnak az érdeklődők.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!