Idén is számos romániai közgyűjetemény bekapcsolódik szombat este a Múzeumok Nemzetközi Napja, május 18-a alkalmából sorra kerülő Múzeumok Éjszakája nevű programba, amelyet figyelemfelkeltő céllal rendeznek meg mintegy háromezer európai intézményben.
2013. május 16., 17:252013. május 16., 17:25
Marosvásárhelyen a Maros Megyei Múzeum különböző részlegeiben immár nyolcadik alkalommal szervezik meg a Múzeumok éjszakáját, amely idén a százéves Kultúrpalota és a szecesszió köré szerveződik, a George Enescu utca pedig a századforduló időszakára emlékeztető kávézóvá és sétálóutcává alakul át a péntektől vasárnapig tartó rendezvénysorozat alatt. A különféle kiállítások éjjel kettőig ingyenesen, illetve kétlejes jelképes belépőért látogathatók. A marosvásárhelyi Teleki Téka idén először kapcsolódik be a rendezvénybe, amelynek apropóján katolikus, protestáns, ortodox és zsidó szertartáskönyveket bemutató tárlatot nyitnak és vetítéseket szerveznek.
A kolozsvári Szabók Bástyája a reneszánsz köré szervezi a szombat estétől hajnalig tartó rendezvényeit, amelynek keretében felvonulás, marionett- és színházi előadás, valamint hagyományos őrségváltás is várja az érdeklődőket. A kolozsvári Történeti Múzeumban a Múzeumok Éjszakájára egy szobába gyűjti gyűjteményéből azokat a kiállítási tárgyakat, amelyek eddig is nagy érdeklődésre tartottak számot. Az aradi múzeumlátogatókat többek között kortárs kínai képzőművészeti tárlatot tekinthetnek meg szombat este.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban szombaton 20 órától ingyenesen, tárlatvezetéssel látogatható a Kós Károly világa, 1912 című kiállítás, amelynek anyagát a Budapesti Állatkert és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kevésbé ismert, részben eddig be nem mutatott dokumentumai képezik. A Múzeumok Éjszakájára több közgyűjtemény koncertet, gyerekfoglalkozásokat és egyéb kísérőrendezvényeket is szervez.
Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.
Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.
Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.
Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.
Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).
Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.
szóljon hozzá!