2012. július 30., 09:092012. július 30., 09:09
Balassi Bálint darabjának bemutatása a nyári hónapokat beszövő Csűrszínházi Fesztivál csúcspontját jelentette. A fél évezredes mű napjainkra való alkalmazása és fogyaszthatóbbá tétele nagy kihívást jelentett Török Viola rendező, Könczei Árpád zeneszerző-koreográfus és Szélyes Andrea látványtervező számára. Mindhárom szakember, illetve az általuk kiválasztott fiatal színészi és a táncosi gárda a helyzet magaslatán állt.
A különböző társulatoktól érkező Kiss Bora Zsuzsanna (Júlia szerepében), Kónya Ütő Bence (Credulus), Kiss A. Andrea (Galathea), Fekete Zsolt (Sylvanus), Páll Hunor (Dienes) és Gulácsi Zsuzsanna (Briszeida) nemcsak a szövegmondásban és éneklésben remekelt; szinte valamennyien valamilyen hangszert is megszólaltattak. A Benő Barna Zsolt által vezetett Bekecs táncegyüttes tagjai pedig még látványosabbá, korhűbbé tették az első magyar nyelven író költő darabját.
Az alkotók remélik, hogy a három előadást megért produkciót más helyszíneken is bemutathatják, annál is inkább, hogy a csűr véges befogadóképessége és a szabadságolások miatt számos színházkedvelő nem lehetett jelen a kis bekecsalji faluban. A szervezők egyelőre azt tudják, hol nem látják szívesen produkciójukat, de, amint Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi Fesztivál ötletgazdája és főszervezője lapunknak elmondta, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kőfalain kívül még számos olyan hely akad a városban és Erdélyben, ahol be lehetne mutatni Balassi darabját.
A Szép magyar komédia színrevitele után, szeptember közepéig még számos érdekes program várja az érdeklődőket hétvégenként az immár tizedszerre szervezett fesztiválon. „Lehet, hogy kissé sok is ez a négy hónap, a szűkös költségvetéshez, illetve ahhoz a két-három naphoz képest, ameddig tartottak az első csűrszínházi napok. A tíz év alatt viszont kialakult egy hálás, visszajáró rétegközönség, mely igényli az efféle színházi élményt” – nyugtázta elégtétellel Szélyes, hozzátéve, hogy sem őt, sem lelkes munkatársait nem törték meg a különféle hatósági gáncsoskodások vagy éppenséggel színház-igazgatói berkekből érkező rosszindulatú megjegyzések.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.