2013. április 05., 09:342013. április 05., 09:34
A kétnapos műhelyfoglalkozást Albu István, Andreea Iacob, Molnár Levente és Sinkó Ferenc vezette. A workshop első napján a résztvevők megismerkedtek az antik kórus fogalmával, és egy-egy karvezető köré csoportosulva megpróbálták rekonstruálni ennek működését, miközben az Antigonéból mondtak el egy részletet ógörög nyelven. A következő lépés egy, a kommunizmusból származó pionírdal betanulása volt, amelyhez a tömegek felvonulását idéző pontos és összetett koreográfia tartozott. Ily módon a résztvevők megismerhették a kórus kommunista változatát.
A második napon a résztvevők a kórus modern felfogásával kísérletezhettek. Először megtanították nekik a Válassz országot! elnevezésű társasjátékot, amelyet a koordinátorok találtak ki számukra: a résztvevők hangosan elénekelték az Európai Unió himnuszát, az Örömódát, de csak azután, hogy mindannyian megtalálták a helyüket egy-egy „országban”, melyet a színpadra vetített fénykörök jelöltek. „Ezt követte a személyes panaszok kórusa, majd a közösségi kórus – ez utóbbi akkor jött létre, amikor minden résztvevőt a vasfüggöny mögé zártak, és csak akkor „szabadulhattak ki”, amikor sikerült megegyezniük néhány közös panaszban. Ezek a következők voltak: bicikliutak építése, a zöldövezet karbantartása, az etnikai konfliktusok, illetve az élet és a társadalom irányába tanúsított pozitív magatartás” – olvasható az intézmény közleményében.
A résztvevők többsége belefeledkezett a közös munkába, sokak szerint valóságos „színházterápián” vettek részt, amelynek során megszabadulhattak az őket terhelő stressztől.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.