
Krasznahorkai László Seiobo járt odalent című kötetének amerikai kiadása is szerepel a legjobb fordítás díjára jelölt szépirodalmi művek hosszú listáján.
2014. március 12., 19:492014. március 12., 19:49
Tavaly a magyar szerző Sátántangójának fordítása is díjazott lett. A Rochesteri Egyetemen működő Three Percent irodalmi portál kedden hozta nyilvánosságra a díjra esélyes 25 kötetet tartalmazó listáját. Ebből a mezőnyből április 15-én kerülnek ki a költészet- és a prózakategória finalistái. A győztesek nevét április 28-án jelentik be. Az Amazon.com webáruház jóvoltából a legjobbnak talált könyv szerzője és fordítója mindkét kategóriában a díjon kívül 5-5 ezer dolláros jutalomban is részesül.
A hosszú listára 23 különböző kiadó műve került fel, amire a díj történetében még nem volt példa. A fordítók tizenhat nyelvről ültették át a műveket angolra, a jelölt művek szerzői pedig húsz különböző országból származnak. Krasznahorkai László elbeszéléskötetét, amelyet tavaly egy New York-i független kiadó, a New Directions jelentetett meg Seibo There Below címen, Ottilie Mulzet fordította angolra.
Két irodalmi Nobel-díjas is szerepel a válogatásban: a kínai Mo Jentől a Sandalwood Death olvasható a listán Howard Goldblatt tolmácsolásában, az osztrák Elfriede Jelinektől pedig Damion Searls fordításában a Her Not All Her című kötet. Továbbá egy merőben szokatlan, 19. századi arab munka is esélyes Ahmed Farisz el-Sidjaktól.
Tavaly Krasznahorkai László Sátántangójának George Szirtes által készített angol nyelvű fordítása győzött a prózakategóriában, 2009-ben pedig Bartis Attila A nyugalom című regényének angol nyelvű kiadását díjazták, amely Tranquility címmel jelent meg Goldstein Imre fordításában. A nemzetközi irodalomnak szentelt Three Percent on-line magazint 2007-ben indították útjára, elnevezése arra utal, hogy az Egyesült Államokban megjelenő könyveknek mindössze 3 százaléka fordítás.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!