2010. október 12., 10:032010. október 12., 10:03
A Luka and the Fire of Life című könyv egy fiatal fiú kalandjait beszéli el, aki apja életét próbálja megmenteni. A The Random House Group gondozásában csütörtökön megjelent regényt bizonyos fokig a számítógépes játékok inspirálták, amelyekben fia rendre megveri őt – ismerte el a szerző.
„A videojátékok gyakori klasszikus keresős küldetése jól illik egy mesébe. A könyv az élet értékéről szól. A videojátékokban akár ezer élete is lehet az embernek, így én ezt a két dolgot állítottam szembe egymással” – fogalmazott az író. A Booker-díjas írónak nem ez az első gyermekkönyve. A korábbit nagyobbik fiának, Zafarnak írta 1989-ben, amikor Sátáni versek című műve miatt az iráni vallási vezető, Khomeini ajatollah fatvát (halálos kiközösítést) hirdetett ellene, és ezért a következő egy évtizedben bujkálnia kellett. Ahogy elmondta: az egyfajta válasz volt a kényszerű bujkálásra.
Jelenleg emlékiratain dolgozik, már nagyjából a munka egynegyedén van túl – mondta el a 63 éves Rushdie. A kötetben a halálos fenyegetés árnyékában eltöltött évek történéseit beszéli majd el. Egyelőre nincs további konkrét regényterve, de szívesen foglalkozna megint indiai politikai témával – tette hozzá.
A Mumbaiban született író az indiai függetlenségről, a pakisztáni hatalmi játszmákról és az iszlámról szóló könyveivel vált világhírűvé. Az éjfél gyermekei című művét 1981-ben a brit Booker-díjjal tüntették ki, és 1993-ban, 25 év Booker-díjjal elismert alkotása közül a legjobbként ismét ennek a regénynek jutott a Booker-díj.
Rushdie elmondta, hogy színdarabot írt a regényből, amit a minap fejezett be, és a filmváltozathoz is megpróbál befektetőket találni.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.