
Három magyar tárulat is meghívást kapott az immár kilencedik alkalommal megrendezendő Nagyváradi Rövid Dráma Fesztiválra (OSTIF – Oradea Short Theatre International Festival). Az időtartamát tekintve egyáltalán nem rövid, szeptember 20. és 29. között esedékes szemlén az ország legjobb színtársulatai mellett számos külföldi vendégelőadó is érkezik – ígéri Victoria Balint, a helyi Regina Maria Színház Iosif Vulcan társulatának művészeti igazgatója.
2013. szeptember 17., 18:432013. szeptember 17., 18:43
A „maraton” több versenyelőadást tartogat, amelyeket Mircea Morariu színikritikus válogatott össze, de musicalek és független alkotások is szerepelnek a programban. Utóbbiakkal első sorban a fiatalokat célozzák meg, így ezek a produkciók szórakozóhelyeken, a Stage Klubban, illetve a Moszkva Kávézóban kerülnek bemutatásra. A fesztivál előadásait különben szokás szerint több helyszínen tartják, lesznek előadások a színházban, a stúdióteremben és a szakszervezetek művelődési házában.
A tíznapos programsorozatot Mel Brooks 12 Tony-díjas Broadway-darabja, a nagysikerű Producerek nyitja meg a váradiak premier-előadásában, Halasi Imre rendezésében. „Ez egy nagyszabású produkció, ötven szereplővel. Mind zeneileg, mind a koreográfia szempontjából összetett darab” – magyarázta Balint. A fesztivál másik premiere a házigazdák Nyolc nő című komédiája lesz. Először lesz látható a bukaresti Nottara színház Egy kicsit túl intim (Un pic prea intim) című előadása is, amelyben olyan ismert színészek lépnek fel mint Andi Vasluianu, Catrinel Dumitrescu vagy Dan Bordeianu.
Az idei OSTIF-on magyar fellépőkből sem lesz hiány, részt vesz többek között a kolozsvári magyar társulat, amely Tompa Gábor Leonida Gem Session című produkcióját hozza el. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Koltai M. Gábor rendezte Gardéniát hozza el, míg külföldről debreceni, franciaországi és bécsi fellépőket várnak. A debreceni Csokonai Színház A gyertyák csonkig égnek című előadásával szerepel a Pece parti Párizsban.
Ahogyan a megnyitó gálaelőadás, úgy a fesztiválzáró is egy musical lesz, mégpedig a szintén sikeresen játszott Hegedűs a háztetőn, amelyet a Regina Maria Színház Korcsmáros György rendezésében vitt színpadra. Ezt megelőzően osztják majd ki a fesztivál legjobb előadásnak, színészének, rendezőnek, illetve díszlettervezőnek járó díjait.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!