2011. június 15., 08:172011. június 15., 08:17
Mindennap 11 órától kézműves-vásáron válogathatnak a Fogoly (Potaissa) utcába látogatók a Roma Kézművesek Egyesülete szervezésében, de ugyanitt az első napon táncelőadásra is sor kerül, és koncertezik többek között a Chilli Familli, a Nadara és a Dubioza Kolektiv együttes. Pénteken többek között az angliai Gypsy Hill zenekar lép fel, de kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül a fesztiválon. Az Irish & Music Pubban szombaton Mihai Nistor festménykiállítását nyitják meg, majd a magyarországi Ábrahám Judit táncos tart műhelygyakorlatot, vasárnap pedig ugyanitt táncelőadást. Ugyancsak az említett szórakozóhelyen ér véget a négynapos fesztivál a Fekete filmek fehér éjszakája rendezvénnyel, amelynek keretében a romák kultúráját és problémáit bemutató dokumentumfilmeket vetítenek az érdeklődőknek. A spanyol Ima Garmendia és Kike del Olmo Roma identitás című alkotása például a romák történetével foglalkozik, elmeséli, hogy a népcsoport India nyugati részéről származik, de a romaüldözésekről, a holokauszt roma áldozatairól és túlélőiről is szól a film. A részletes program a www.iraf.
ro honlapon olvasható.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
szóljon hozzá!