Rivalda: nyomtalan évek

1997 és 2001 között a Szigligeti Társulat művészeti vezetője, 2002-ben Poór Lili-díjat kapott. Enynyi volna egy pálya?! Ennyi. És csatolmányként az eljátszott szerepek hoszszú listája. Vagyis mégsem csupán csak néhány adat. Hanem annál sokkal-sokkal több.

A színpadi alakítás a leginkább tünékeny művészi teljesítmény. Nincs, nem lehet két egyforma este, mert elég egy torokköszörülés, elég, ha színházba jövet a forgalmi dugóban kellemetlenkedett a rendőr, elég valami nyomasztótól szabadító megkönynyebbülés, netán  a partnert gyötri az alattomos kis fejfáj, minden másként sikerül, mint tegnap vagy holnap.

S aki épp nem azt az előadást látja, sosem tudja meg, milyen is lehetett volna, milyen is volt. S miközben a színész ezzel az állandó esetlegességgel küszködik, elmúlik az idő. Észrevétlenül. Színésznek, nézőnek egyaránt. Ha gondolkodás nélkül kellene rávágnom, hogy szerintem F. Márton Erzsébet mióta van a pályán, biztosan nem mondanék negyven esztendőt. Nem tudom, mennyit mondanék. Talán azt, hogy mindig is a pályán volt. Mert oda termett. Mert olyan szerepeket volt szerencséje eljátszani, melyek nagyon illettek hozzá. Nem kellett kibújnia önmagából, nem kellett soha feladnia magát. Talán azért is rohanhatott el ilyen gyorsan az a négy évtized. A színészi munka tünékenységének ez a csodálatos ellenszere: a (jó) szerepek soha nem múló értéke. Gyors hát az idő, de nem nyomtalan.

A negyvenedik évforduló tiszteletére önálló műsorral lepte meg a művésznő a közönséget. Ahol ringott a bölcsőm…hirdette a cím, az alcím pedig eligazít, hogy nem Kolozsvárról, a szülőhelyről lesz szó, hanem „zenés összeállítás erdélyi írók, költők műveiből.” Két Bartók-népdalfeldolgozás fogja keretbe a szövegeket, s a műsor korpuszában még öt népdal szerepel. Sok. És sok volt a székely furfangosságot kiemelő két elbeszélés, a Nyírő- és a Tamási-történet is. Az első rész szövegei nagyon szépen illeszkedtek egymásba, megadva az anyanyelv és az anyanyelvi kultúra iránti elkötelezettség tartását. Leghitelesebben Magyari Lajos Csoma Sándor naplója hatott, de tetszett Reményiknek Az ige című vers részlete, illetve Kányádi Előhangja is.

Ebben a szövegkörnyezetben csupán Lászlóffy Aladár A por című verse hatott egy kissé disszonánsan, talán a választás nem volt a legsikeresebb. Érzésem szerint ezek után lehetett volna hangnemet váltani, amit a művésznő meg is tett, csak nem az általam várt irányba. Magyarán: egy jó emberöltőnyi Váradon eljátszott szerep után a drámai színésznő arcélére lettem volna kíváncsi. Hisz a világirodalomnak olyan szerzőit játszotta, mint Machiavelli, Goethe, Tolsztoj, Oscar Wilde, Jean Anouilh, a magyar irodalomból pedig Márait, Örkényt, Csurkát, Szigligeti, Heltai és Tamási mellett.

Arról nem is szólva, hogy Kolozsvárnak, Nagyváradnak milyen gazdag költői vonatkozásai vannak! Kár, hogy ez a városi jellegű kultúra kimaradt a műsorból. A művésznő zárszavából kiderült, hogy miért: szeretné az összeállítást olyan helyekre is elvinni, ahová színház nem jut el. Kívánom, hogy igazolódjék F. Márton Erzsébet elképzelése, s ahol bemutatja a műsort, értékeljék, hogy valójában csak a művészi „bölcsőringás” helye hagyott benne mélyebb nyomot, ahol a neki  tapsolók bölcsője ringott –Nagyvárad –, mintha nyomtalanul repült volna el.