Rivalda: Viktor, a közellenség

Nem mintha az irodalomnak kimondott célja lenne az ilyetén leleplezés, hiszen a felnőttek sem teljesen idióták – tisztelet (?) a kivételnek – de olykor nem árt tudni, hogy mindenki tudja, amit tudunk, és azt is tudják, hogy tudjuk, hogy tudják.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Viktor, avagy a gyermekuralom című előadása – amelyet a Román Színházi Szövetség (Uniter) a 2013-as esztendő legjobb hazai előadásának talált – és maga a darab nem is attól jó, hogy újra elismétli az untig ismételt társadalomkritikát, hogy újra „lerántja a leplet\", hanem attól, hogy a megszokott gyerekfigura helyett, aki naiv őszinteséggel szemléli az őt körülvevő világot, egy diabolikus stratégát helyez a középpontba, aki nem elkényeztetettsége, hanem számító, zsarnoki ösztöne folytán uralja a környezetét.

A Dimény Áron megformálta 9 éves és 181 centiméter magas Viktor tudja, amit a „felnőttek\" tudnak, ám „gyermeki\" előjogainak köszönhetően a felnőttek úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy ő tudja. Innen ered az előadás abszurd komikuma – mert hát Roger Vitrac sem naturalista tragédiát, hanem vitriolos komédiát írt a múlt század eleji társadalom „romlottságáról\".

A darab éppen őszinteségénél fogva nem volt népszerű a maga korában, bár szabadjon megjegyezni, most is csak azért népszerű, mert mindenki 1909-re datálja a történteket „Jaj, azok a régi franciák!\" felkiáltással és úri fintorral.

Az élvhajhász apa, aki hol a szolgálólányt, hol a szomszédasszonyt környékezi meg, a feleség, és az alkoholista szomszéd, akik dacosan „nem vesznek észre semmit\", az udvarias mosolyok és tapintatos félrepillantások, amíg a szomszéd nő gyűrűs kezével véresre pofozza kislányát Viktor születésnapi zsúrján – nos ilyesmi ma már semmiképpen sem fordulhatna elő.

Silviu Purcărete rendező ezúttal is szürreális világot varázsolt elénk – Dragoş Buhagiar díszlet- és jelmeztervező segítségével – ráerősítve a darab szürreális cselekményére. A Bíró József által megformált harsány, törpe ezredes karaktere remekbe szabott, az Albert Csilla alakította szomszéd kislány pedig lenyűgözően természetes – utóbbi művészt egyébként az apát alakító Bogdán Zsolttal együtt alakítási Uniter-díjra is jelölték.

Túl sok kérdés nem marad tisztázatlanul, a szekrényből kiesnek azok a bizonyos csontvázak. Az előadás második részében a szereplőkön mindegyre elhatalmasodik az őrület, egyre szürreálisabb, következetlenebb lesz minden, míg végül megtörténik a tragédia. Purcărete itt már Vasile Şirli zenéjét és a szereplők operaénekesi képességeit is segítségül hívja, hogy erősítse a hátborzongató komikumot.

Viktor ellenséggé válik, démonná, akit gyűlölni kezdenek a szülei, mert az őszinteség, az egyenesség szörnyű, megterhelő és őrjítő, Viktor pedig az őszinteséget hozza el saját születésnapi ajándékaként szétrombolva ezzel a látszatokból épített családi idillt. Beengedve a családi otthonba a boldogtalanságot, amely úgy tűnik fel időnként, mint a titokzatos ballonkabátos úr, aki nem szól, csak letesz elénk egy pohár tejet, és rajtunk múlik, hogy mézet csöpögtetünk bele, vagy mérget. Tanulság nincs.

Viktor, avagy a gyermekuralom – Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2013. Szerző: Roger Vitrac. Rendező: Silviu Purcărete. Díszlet- és jelmeztervező: Dragoş Buhagiar. Zeneszerző: Vasile Şirli. Szereplők: Dimény Áron, Bogdán Zsolt, Kató Emőke, Varga Csilla, Albert Csilla, Szűcs Ervin, Vindis Andrea, Biró József, Kézdi Imola, Molnár Levente