Hirdetés

Rivalda: Papírsárkány

Klasszikus darabbal nyitotta az évadot a nagyváradi Szigligeti Színház: Turgenyev Egy hónap falun című drámáját tekinthette meg a közönség az első őszi bemutatón.

Balogh Levente

2013. október 13., 18:162013. október 13., 18:16

 

Az előadás címe – Papírsárkány – azonban azt is jelzi, hogy Harsányi Zsolt rendező nem esett bele abba a hibába, hogy egyszerűen felmondja, illetve felmondassa a színészekkel a 19. századi művet. A rendező – saját bevallása szerint – Csehov szemszögéből próbálta megközelíteni a darabot, ami már csak azért sem annyira nehéz feladat, mert Turgenyev volt Csehov példaképe. Így aztán – mint az a darab eredeti címéből is kiderül – egy vidéki kúria életébe nyerhetünk bepillantást, amelynek lakóit a legkevésbé sem boldogítja a vidéki élet. Valami újra vágyakoznak, a szabadságra és a boldogságra, amelyet sohasem érhetnek el. Ezért is bolydítja fel az életet a fiatal moszkvai diák, Beljajev (Varga Balázs) akit a nyári időszakra házi tanítónak fogadnak fel. A jövevény mindenki szimpátiáját elnyeri – sőt ennél többet is, hiszen a ház úrnője, Natalja Petrovna (Tóth Tünde), nevelt lánya, Verocska (Tasnádi-Sáhy Noémi) beleszeret az ifjúba, aki a cselédet, Kátyát (Pitz Melinda) sem hagyja hidegen. Ez a szituáció indítja el aztán azokat a drámai konfliktusokat, amelyek végképp szétzúzzák a szereplők eddigi világát. Az unatkozó Natalja Petrovna, aki Rakityin, a házi barát személyében (Kardos M. Róbert) már tart egy udvarlót, a fiatal tanító felbukkanásával addig szeretett nevelt lányában felfedezi a riválist, és kezdetét veszi az alattomos küzdelem a fiú kegyeiért.

Az előadás – amely a jelentős húzások ellenére is három órás – kissé vontatottan indul, némi „lötyögés”, üresjárat teszi még vontatottabbá a történetet, amely azonban a Natalja Petrovna és Verocska közötti konfliktus kiéleződésétől kezdve felgyorsul, a második felvonás pedig már egészen feszesre sikeredett. Mindebben kiemelt szerepe van Tóth Tündének, aki a konfliktus kibontakozásával hirtelen nagyon „ott van” a színpadon, és hihetetlen erővel jeleníti meg a vidéki életforma béklyóiból minden eszközzel szabadulni akaró karaktert. Méltó párja Tasnády-Sáhy Noémi, aki ezzel a szereppel mutatkozik be a váradi színház színpadán, és mindjárt erős kezdéssel: elképesztő energiával és precíz játékkal jeleníti meg az ártatlan lányból a történtek hatására megtört, kiégett nővé vált Verocskát. Szintén jó alakítás az akaratán kívül a viszály kirobbantójává vált Beljajevet játszó Varga Balázsé, meggyőzően hozza a váratlan szituációban őrlődő figurát, és említésre méltó Hunyadi István is, aki Spigelszkij orvos megformálása révén az egyik legemlékezetesebb figura – ami nem is csoda, hiszen ez a karakter a legtöbb humor forrása a darabban. Apropó humor: a drámai feszültséggel telt jeleneteket néha már a groteszkig elmenő humoros jelenetek váltják, vélhetően az ellenpontozás kedvéért, ugyanakkor lehet, hogy jobban segítette volna a darabot, ha visszafogottabban, kevésbé groteszkre veszik a szóban forgó epizódokat.

Az előadásban fontos szerepet kap a minimalista, de igencsak funkcionális díszlet, valamint egyes jelmezek is – például Natalja Petrovna hosszú uszálya, ami folyamatosan akadályozza a mozgását, már-már túlzottan evidens módon jelképezve az őt a vágyai beteljesedésében akadályozó béklyókat. A zárás is erről szól: a záró jelenetben férje a szó szoros értelmében visszarántja a sárba a ház úrnőjét, jelezve, hogy hiába vágyik a szabadságra. Talán erre utal a végső jelenet is, amelyet a felújított színházterem leereszthető mozivásznára vetítve láthatott a közönség, és amelyen a vélhetően a szabadságot, boldogságot jelképező papírsárkány „szemszögéből” láthatjuk, ahogy a mező közepén kék ruhájában magányos szigetként ülő Natalja Petrovna egyre zsugorodik, miközben a sárkány elszáll. Ez pedig már egy kicsit talán túl sok a szimbolikából – a dráma lényege kevesebb utalásból is ugyanúgy átjönne. Sőt akár még erősebben is.

Papírsárkány (Egy hónap falun) – Nagyváradi Szigligeti Színház, 2013. Szerző: Ivan Szergejevics Turgenyev. Rendező: Harsányi Zsolt. Szereplők: Csatlós Lóránt, Tóth Tünde, Tasnády-Sáhy Noémi, Varga Balázs, Kardos M. Róbert, Hunyadi István, ifj. Kovács Levente, Pitz Melinda, Szotyori József, Gajai Ágnes, Csíki Roland. Díszlet: Adrian Ganea. Jelmez: Kupás Anna


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés