Poirot történetei a Magyar Televízióban

A szerző az 1890-ben született Agatha Mary Clarissa Miller, akit a világ később Agatha Christie-ként ismert meg, és aki hosszú élete során több mint száz regényt, novellát, színdarabot alkotott, köztük a világhírűvé vált Miss Marple és Hercule Poirot nyomozásainak történeteit. Egyes szakértők szerint ő mind a mai napig a világ minden idők legtöbb könyvét eladó írója címének büszke társtulajdonosa William Shakespeare mellett.

Az első regény, amelyben már a belga nyomozó, Hercule Poirot szerepel, 1920-ban jelent meg. Ezt követőn Agatha Christie egészen 1976-ban bekövetkezett haláláig 33 regényben és 54 novellában folytatta az apró termetű, köpcös, piperkőc, ám zseniálisan nyomozó belga származású detektív izgalmas szellemi kalandnak is beillő nyomozásainak történetét. Az író kezdetben nem tervezte ilyen hosszúra a Poirot-történeteket, sőt ahogy korabeli híradásokból kitűnik, a 30-as évek derekán már kifejezetten „unta” a nyomozó figuráját, és hajlott rá, hogy egy „tragikus balesetben” végez vele. Ám Agatha Christie kortársával, Sir Arthur Conan Doyle-lal ellentétben, aki többször is „végzett” Sherlock Holmes figurájával – olvasói nyomására „kénytelen” volt folytatni Poirot újabbnál újabb eseteinek papírra vetését.

A harmadik lány című, 1966-ban írt történetből készült filmben Poirot-nak egy zavartan viselkedő fiatal lány által bejelentett gyilkosság körüli rejtély kibogozásában kell közreműködnie. A Mrs. McGinty halott című film alapjául szolgáló regény 1952-ben jelent meg, amelyben egy vidéki faluban történt különös gyilkosság áll a belga detektív nyomozásának középpontjában. Az 1938-ban publikált Randevú a halállal adta az alapot a negyedik filmnek: Poirot egy szíriai ásatáson vesz részt, amelyet egy gyilkosság zavar meg.

A Macska a galambok között címmel 1959-ben kiadott klasszikus történetben Poirot-nak egy egzotikus közel-keleti hercegség trónörökösének életét kell a sokat emlegetett „kis szürke agysejtek” segítségével megmentenie.

Mind a négy filmre jellemző az igényes, finom részletgazdagság, amely nemcsak a korhű ruhák és autók felvonultatásában nyilvánul meg, hanem a korabeli épületek, lakásbelsők szinte dokumentumfilmszerű igényességgel történő bemutatásában is megmutatkozik. Különösen igaz ez a Hercule Poirot otthonának és magánnyomozói irodájának is helyet adó, az 1920-as évek „forradalmi” művészeti stílusában berendezett londoni lakására, amely egy art deco kiállítás bemutatóterének is maradéktalanul megfelelne, annyira bőséges a felvonultatott berendezési tárgyak választéka.