A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezett Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) május 24-én, pénteken 17 órától, a Békeidő című előadással kezdődik, melyet Hajdu Szabolcs magyarországi film- és színházi rendező vitt színre a temesvári színházban.
2013. május 22., 15:222013. május 22., 15:22
Az idei nyolcnapos TESZT alkalmával a színház alapításának 60. évfordulóját is ünnepli, ennek jegyében a fő programhoz kapcsolódóan számos évfordulós esemény is lesz, többek között kiállítás-megnyitó és gála is várja az érdeklődőket. Az idei TESZT programját három szabadtéri koncert teszi gazdagabbá: Lajkó Félix és zenekara, Boris Kovač és a La Campanella, valamint a Harry Tavitian és Cserey Csaba duó is fellép a Dóm téri színpadon.
„Évről évre a TESZT egyfajta szemléje lett a temesvári magyar színház aktuálisan futó produkcióinak, így az idei évad három előadása is helyet kapott a programban (Hajdu Szabolcs: Békeidő, Elżbieta Chowaniec: Gardénia, Pintér Béla-Darvas Benedek: Parasztopera) ugyanakkor a találkozó szemléje lett a szűkebb értelemben vett régió színházi előadásainak is, így az idei évben is látható a temesvári német és román nyelvű színházak egy-egy előadása, illetve a korábbi gyakorlathoz híven a szervezők meghívták az újvidéki, szabadkai és az aradi magyar színházakat. Újdonságnak számít viszont, hogy az idei évben a Szegedi Nemzeti Színház, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a belgrádi Atelje 212 társulata is jelen lesz a találkozón egy-egy produkcióval” – olvasható a temesvári teátrum közleményében.
A fesztivál teljes programja elérhető a www.tm-t.ro weboldalon, jegyek és bérletek még kaphatók. A korábbi évekhez hasonlóan a szervezők idén sem emeltek a jegyárakon, sőt, az érdeklődők a május 24-31. között zajló fesztivál előadásaira kedvezményes bérletet is válthatnak. A találkozó meghívott előadásaira a jegyek 20, illetve engedményes áron 10 lejért válthatók, a temesvári magyar színház alapításának 60 éves évfordulója alkalmából kibocsátott TESZT60 nevű bérlet pedig mindössze 60 lejbe kerül. Az utalvány kiváltásával hat-hat előadásra juthatnak be a nézők, ugyanez a bérlet a diákok és nyugdíjasok számára hét-hét produkcióra érvényes.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!