
Ötórás maratoni orgonahangversenyt tartottak szombaton délután a Kolozsvári Magyar Napok keretében a város főterén álló Szent Mihály plébániatemplomban.
2013. augusztus 25., 16:202013. augusztus 25., 16:20
2013. augusztus 25., 16:262013. augusztus 25., 16:26
A barokk orgona billentyűinél Pozsár Róbert, Miriam Marinescu, Miklós Noémi, Horváth Zoltán, Csengeri Kostyák Zsuzsa és Potyó István kolozsvári orgonaművészek váltották egymást. Előadásukban Girolamo Frescobaldi, Johann Sebastian Bach, Georg Muffat, Johann Pachelbel, Domenico Zippoli, Felix Mendelssohn, César Franck, Liszt Ferenc, Olivier Messiaen és sok más szerző művei csendültek fel.
A közönség más orgonahangversenyektől eltérően nemcsak hallgathatta, hanem kivetítőn nézhette is az előadókat. Potyó István, a Szent Mihály templom kántora az MTI-nek elmondta, hogy a Johannes Hahn nagyszebeni orgonaépítő mester által 1753-ban épített, később többször is kibővített orgona az egyik legjobb romániai barokk orgona. A hangszer - legutóbbi, 1990 és 1996 közötti bővítése után - 35 regiszterrel rendelkezik. Sajátossága, hogy az egymástól távol felszerelt manuálok által úgy lehet négykezes műveket előadni rajta, hogy a két előadóművész nem zavarja egymást.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!